Kamaszkori pszichológia

Ezek a cikkek sajátságos életszemléletemről szólnak, kérem ne tekintse őket szakpszichológiai írásoknak.

A témával kapcsolatosan a cikk végén egyik tv interjúm is megtalálható. 

A pszichológiában sok-sok, egymásnak ellent mondó elmélet uralkodik, sőt az alap kiindulási pont is különbözik, aszerint, hogy melyik pszichológiai iskola mire helyezi a hangsúlyt. A gyermekpszichológiáról, gyermekpszichoterápiáról már írtam korábban, kicsit populárisabb szemszögből is: Ne idomítsuk gyermekeinket, ez nem cirkusz – gyermeknevelési elvek

Pszichológiai érdekesség: kiből mi lett?

Ezt a cikket folytatva egy kicsit pszichológiai szemszögből is megvizsgálom ezt a témát.

Pszichológiai alapok

Tudjuk, hogy bizalomra, szeretetre, őszinteségre és stabil párkapcsolatra van szüksége a családnak a megfelelő fejlődéshez. Ez az időszak mindenkinek nehéz. De a hitelesség nagyon meghatározó: hiába szidjuk gyermekünket, hogy ne veszekedjen a testvérével, ha mi folyton a párunkkal veszekszünk. A túl megengedő, illetve a túl óvó (overprotektív) modell sem szokott nyerő lenni a gyermeknevelésben.

És könnyű elméletekkel dobálózni, hiszen minden gyerek más és más. De a szülőknek önvizsgálatra is szüksége van, ahogyan mindannyiunknak, hiszen a felnőtt ember nem okolhat mindig másokat a hibákért… Ha azt gondoljuk, hogy a mi elképzelésünk velünk egyetemben tökéletes, akkor biztos, hogy nem a valósággal együttműködve létezünk, mely konfliktusokba torkolhat. Ekkor nem hibások felkutatása a jó cél, „ő a hibás, én vagyok a hibás”, sokkal inkább az egyensúly megtalálása…

A szülők általában ott hibázzák el, hogy a gyerekre tárgyként és nem élő folyamatként tekintenek. Van egy elképzelés a fejükben és arra szabják a gyereket, mint a ruhát nem tekintve a gyerekben lévő lehetőséget, egyedi elképzeléseket, célokat. Nagy tisztelet a kivételnek. Érthető persze a félelem, hogy meg akarnak felelni a társadalomnak, de talán fontosabb, hogy a gyerek boldog legyen és azt a hivatást válassza, amit szívében érez. Figyelembe kell azt is vennünk, hogy a gyermekben lévő sok-sok energia, ami olykor-olykor rosszaságba torkollik, valahol jó dolog. Ez szavatolhatja, hogy nem lesz unalmas felnőtt, de érthető, hogy ezt nehéz elviselni, főleg folyamatosan.

 

Fejlődés-lélektani szempontok, senkinek sem könnyű

Fejlődés-lélektani szempontból a kamaszkor egy nyugtalan időszak, a legkiszolgáltatottabb időszak, hiszen a gyereknek felnőtté kell válnia, fejlesztenie kell a megküzdési stratégiáját (coping). Még nem felnőtt, de már nem is gyerek… Sokszor nem akar olyan felnőtt lenni, mint akik körülveszik, ezért lázad. Ez természetes.

A kamaszok kihívásai

– pályaválasztás
– párválasztás
– szexuális fejlődés, változás (Freud pszichoszexuális fejlődéselmélet szemszögéből a részösztönök egységessé válnak és egyként jelennek meg)
Ráadásul a szülőknek is kihívás, hiszen általában középkorú időszak köszönt ilyenkor a szülőkre. Tehát nekik is ez a változás időszaka. A zökkenőmentesség függ a szülők önismeretétől, humorától, megértésétől, empátiájától stb. Ez egyfajta serdülőkori válság, mely magán hordozhatja a neurotikus, illetve vegetatív rendszer problémáit.

 

A serdülőkori válság alfajai

– autoritás-krízis: a normák, tekintély elleni lázadás megtestesülése, mely természetes folyamat. Ha ez gátolj pl. a tanulást, illetve túlságosan eluralkodik, akkor beszélünk autoritás-krízisről, mely lehet aktív, mikor dühkitörések, állandó kritizálások emlékeztetnek a kamaszkorra és lehet passzív, mikor tétlenségbe, látszólagos közönybe süllyedünk.

– identitás-krízis: Ha a környezettel tud identifikálódni (azonosulni) a kamasz, akkor nem jelentkezik probléma. De, ha ezt nem tudja megtenni, akár azért, mert változik a környezet, pl. olyan társaságba kerül, ahol nem díjazzák a régebbi sémát, akkor kialakulhat az identitás-krízis és maga a konfliktus.

A pszichológia szerint többek között utánzással tanulunk. És sok személyiségfejlesztés szól arról, hogy előlegezzük meg a bizalmat, csináljunk úgy, mintha azok lennénk, akik lenni akarunk, higgyünk benne és idővel tényleg azok lehetünk, ahogyan új szokásokat alakítunk ki… Egyébként az azonosulás kollektív eszményekben is megjelenhet, amikor pl. egy média személyiséggel, színésszel azonosul a kamasz. A gyerek tulajdonképpen ebben az időszakban megkérdőjelezi a család elképzeléseit, mely erős önismereti tréning lehet számunkra. Ugyan úgy tűnik nincs szüksége szeretetre a kamasznak, de ez nem igaz, attól függetlenül, hogy provokatív, elviselhetetlennek tűnik gyermekünk.

 

Serdülőkori hangulatzavarok

A kamaszok a társaság felé nyitnak általában, így eltávolodhatnak a családtól. A „nem tudom ki vagyok” – érzés eluralkodása a különféle kudarcoknak, csalódásoknak köszönhetően hamar megjelenhet. Az időnkénti exhibicionista megnyilvánulások, illetve voyeurizmus (kukkolás, leskelődés) ebben az időszakban teljesen természetes. Azonban az anorexia nervosa (kóros soványság) már komoly pszichiátriai kórtünet.

 

A sok-sok változás és az azokra adott reakció

Kamaszkorról hozzávetőlegesen 12-18 éves korban beszélünk az első menstruációtól, magömléstől (Kulcsár Éva). És a különféle kamaszkori kihívások megfelelhetnek az ősi kultúrák beavatásainak, jóllehet ezekben azért zökkenő mentesebb a váltás, mert egyszerűbb felépítésű, mint a társadalmunk, legalábbis a szociológiai kutatások szerint.

Ez az egyetlen időszak egyébként, mely a legtöbb változással jár (fizikailag és érzelmileg) és teljesen természetes, hogy a szülők úgy érzik valamit elrontottak, hiszen eddig minden rendben volt, most pedig hirtelen kezelhetetlen lesz a gyermekük. Nem rontottak el valójában semmit, de mivel tévesen mégis így hiszik, sokszor elzárkóznak és nem beszélik meg másokkal a gyereknevelés problémáit. Ráadásul tetézi a dolgot az is, hogy sok esetben saját gyengeségeinket, gátlásainkat kell megtanulnunk kezelni, hogy jó szülők lehessünk.
Ezen kívül a hirtelen elvesztett biztonságérzet visszaszerzésére irányul, mikor sztárokat kezdenek el pl. imádni a kamaszok, vagy idősebb emberekkel barátkoznak. A gyermek leválása, szeparációja pedig az egész családra hat, így valamilyen szinten megrengeti azt. A szülőknek is újra kell értékelniük céljaikat, életüket, óriási kihívást jelentve számukra.
Az akadály frusztrációt okozhat. A frusztráltság agresszívvá tehet minket. Ha egyedül nem tudjuk kezelni a helyzetet, akkor érdemes a megfelelő szakember segítségével önismeretet tanulnunk. Az is a félelmeinket mutatja meg az önismeretben, ha túl gyakran gondolkodunk aggódóan úgy, hogy „mi lesz, ha…”, mely egyfajta fantáziálás.

Minél jobban korlátozzuk kamasz gyermekünket, annál nagyobb lesz a valószínűsége az ellenállásnak, dacnak. És a kamaszgyerek titkai nem őszintétlenség miatt jelennek meg, ezek szintén a természetes folyamat részét képezik. Anna Freud szerint a szélsőséges változás nem probléma a kamasz esetében, hanem, ha megreked egy állapotban. Ebben az időszakban pl. nagyon jó hatást vált ki a zene, mely az érzelmeinkre hat.

Vekerdy Tamás azt mondja, hogy a kamaszkortól már nem nevelnünk kell a gyerekünket, hanem jelen lenni, mint egy hatékony edző. Az én-kép pedig megváltozik fizikailag és lelkileg is pl. a szakáll megjelenésével stb. Visszafejlődés is (regrediálás) is felbukkanhat, lásd ujjszopás, körömrágás. A csoport védelmet ad (uniformizálódás), ezért szeretnek többek között összejárni a kamaszok (Kulcsár Éva).

 

A kamaszok további feladatai

– érzelmileg függetlenedni a szülőktől („idegenekbe” vetett bizalom kialakítása)
– társadalmi szerep felvállalása (döntések, felelősség)
– nemi szereppel való azonosulás
A szülőktől való távozás az eltávozás érzetét keltheti és előtérbe kerül a kreativitás, fantázia, igazságérzet, az intellektuális érdeklődés pedig felfokozódik. A traumatikus történések a pubertás korban jelennek meg és a magányos kamasz öngyűlölővé válhat. Egyéb problémák is megjelenhetnek, pl. egy szociális gátlásból szociális fóbia lehet, ha nem kezeli az ember.

 

Megoldás

Gyerekünket soha nem szabadna birtokolni. Visszaélni a függőségi helyzettel „amíg az én kenyeremet eszed…” Ő nem egy elromlott eszköz, amit meg kell szerelnünk, hanem a kamaszkor csak egy átmeneti állapot. Emlékeznünk kellene a saját kamaszkorunkra. Nem szabadna gyermekünket soha megszégyenítenünk, mert azzal a bizalmat is megöltük közöttünk (Feldmár). Ha gyermek korában nem vettük komolyan mikor éjszakánként félt pl., akkor nem csoda, ha a kamaszkorban nem tudunk rá megfelelően hatni. Bíznunk kell a kamasz gyerekünkben és meghagyni neki a saját szféráját és ezen kívül az állandó faggatás is csak tönkre teszi a kapcsolatunkat kamasz gyerekünk és köztünk.

Az első lépés a nyugalom megteremtése, mely önismeret kérdése. Minél többet kiabálunk, annál kevesebb hatása lesz mindennek. Ha nem tudjuk önmagunkat uralni, hogyan akarjuk a helyzettel ugyanezt megtenni? Ez inkább félelemből ered, amiért nem az történik, amit mi szeretnénk. A jó nevelés inkább egy hatás, mely folyamatosan jelen van, ha hitelesek vagyunk. Ismerjük a játszmákat, elhárító mechanizmusokat, így nem dőlünk be mindennek, stabilak maradunk.

A sok beszélgetés, következetesség, hitelesség tehát nagyon fontos. A bizalom, a szeretet, megfelelő szabadság megadása és, hogy ne támadásként éljük meg, hanem önismereti fejlődési lehetőségként ezt az időszakot. Lássuk az ő szemszögéből is a dolgokat. Nagyon sok gyerekkel vagyok körülvéve és azt tapasztalom, hogy, ha az ember őszinte, ők azt megérzik és megnyílnak.

Jól lehet tárgyalni a kamaszokkal és háttérben maradva, de elengedve őket, hogy megélhessék valódi önmagukat (amit ők és nem a szülők szeretnének) megváltoznak pozitív irányba a körülmények. És sok gyermek problémája, valójában a szülök problémájának tünete, hiszen a gyermek görbe tükröt tart a szülők elé, jóllehet a jó gyermeknevelés a világ egyik legnehezebb feladata. Sok elmélet kering erről, de a szívünket talán még fontosabb bevonni ebbe a folyamatba, mely egyfajta művészet.

Jómagam nem vagyok pszichológus, sem orvos, nem rendelkezem tudományos fokozatokkal, csupán sajátságos életszemléletemről beszéltem interjúim, publikációim során… Így nem tartok pszichológiai kezelést, és nem gyógyítok!