Egy ellenség van a boldogság művészetében: a gondolat – a remény és a szenvedés pszichológiája

A boldogság művészete és a szenvedés pszichológiája

Gyerekként a boldogtalanság kap nagyobb figyelmet életünk során, így az fel is erősödik bennünk. Hiszen ezt erősítjük meg gyerekeinkben: ,,Mondd csak mi a bajod? Valami baj van?” A beteg gyereket mindenki ajnározza „Mit szeretnél picim? Hozzak neked egy nagy kakaót?” stb. Mit üzenünk ezzel gyermekeinkkel, ha így cselekszünk? – remény pszichológiája, boldogság művészete, szenvedés pszichológiája

A boldog gyereket, illetve a boldog embert pedig nem tüntetjük ki figyelmünkkel. Mintha nem is létezne a boldogság. Sőt, ha valaki vigyorog sokszor azt mondjuk: ,,Ennek biztos rosszul áll a szénája, különben minek vigyorogna annyit?” Ebben talán egyfajta irigység is benne van, a másik boldogságával kapcsolatosan. Ha a gyermek jó és egészséges, akkor senki nem figyel rá. Ha pedig boldog és kicsattan az egészségtől, akkor sokszor ezt mondjuk neki: ,,Ne viháncolj annyit, ne ugrálj folyton.”

Egy lehetséges megoldás

Így nem csoda, ha felnőttként életunt emberekké válunk… De ez nem azt jelenti, hogy nincs megoldás és a múltunkkal kell foglalkoznunk. Hiszen sokszor, ha nem az okokat keressük, hanem minden különösebb ok nélkül eljátsszuk, hogy boldogok vagyunk, akkor előbb utóbb lehet, hogy azzá válunk. Megteremtve az okozatot, az ok lényegtelenné válik. Ugyanígy figyelünk a boldogtalanságra is, ez csak a bot másik vége, miért ne fókuszálhatnánk inkább erre a boldogtalanság helyett? Táncolunk, nevetünk és egyszer csak benne maradunk ebben a táncban. Keleten volt olyan bölcs, aki beletáncolta magát az eksztázisba, miért ne?

Helyette sajnos általában az elménket követjük és fejben élünk. Ő megmondja, hogy mi a helyzet és mi követjük, pedig ő nem sokat tud a valóságról… Ezek csak puszta elméletek.
Az élet nem egy tudomány, így nem logikus maga a létezés. Csak van. Mi teremtünk értelmet mögé… Ezen kívül szeretjük a másikat visszarántani az átlagos miliőbe. A szenvedésbe. Ezzel magunkat is megerősítjük és igazoljuk szenvedésünket. „Nehogy már ő okosabb legyen nálam, mert azzal én gyengébbnek tűnök majd…” Így választjuk a boldogtalanságot a boldogság helyett. De, ha ezt megértjük, hogy hogyan működik a boldogtalanság, akkor a boldogság végre szárba szökkenhet.

Csak egy felismerésre van szükségünk. Hogy ne saját árnyékunktól féljünk. Hiszen minél nagyobb az erőbedobás, annál jobban elfáradunk majd. Egyre frusztráltabbak leszünk. Az árnyékunk a képzelt ellenségünk. Ha ezt felismerjük, kell módszer? Vagy látni fogjuk, hogy az árnyékunk hamis volt, csak egy elképzelés… Hiszen a „hogyan” kérdés azt jelzi, hogy még nem látjuk ezt… A mi gondolataink az ellenségeink, semmi más. A sok hamis elképzelés…

A szenvedés valódi oka és a remény pszichológiája

Véget akarunk vetni a dolgoknak, a rossznak, de azért nem tudjuk ezt megtenni, mert az élvezetet megtartanánk, de a rosszat nem. De ezek egy tőről fakadnak! Csak a kettőt egyszerre lehet eldobni. Nem lehet valaminek a felét eldobni, ami összetartozik… Minden szenvedés és élvezet egy forrásból ered. A reményből. Hogy a következő pillanattól valamit várok. Hogy a következő pillanat jobb lesz, mint a mostani. Ez nem más, mint fantáziálás. Jön majd egy gyönyörű, tökéletes nő, a nőknek férfi az életembe, megkapom azt az állást, találkozom egy guruval, aki megment stb. Elrontottuk az életünket és most valaki oldja meg. De hol van ebben a felelősség? A remény tartja fent a hamis elképzelést, de ez nem azt jelenti, hogy reménytelen a dolog. Éppen ellenkezőleg, a remény és az összes többi fejben megélt dolgok, ha lehullnak, akkor kinyílik a szem és láthatjuk, hogy süt a nap. Ami mindig sütött és sütni fog, csak nem vettük észre. Eddig.

Az ego termeli a reményt. Ezzel nyer időt. Minél erősebb a remény annál nagyobb a türelmetlenség. És a nyugtalankodás. Még Jakab és János is aggódik: ,,Mester, szeretnők, hogy a mire kérünk, tedd meg nékünk. Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed felöl, másikunk pedig bal kezed felül ülhessen a Te dicsőségedben.” Jézussal a Mennyországban lesznek, de azon aggódnak, hogy ki hol fog ülni mellette. Mi a megoldás? Nem hallgatni erre a hangra, hanem meglátni azt, akivel mindez megtörténik.