Önmegvalósítás (Maslow önmegvalósító személyiség modellje) és a jó pszichológus, segítő, lélekgyógyász

Ezek a cikkek sajátságos életszemléletemről szólnak, kérem ne tekintse őket szakpszichológiai írásoknak.

A jó pszichológus, segítő, lélekgyógyász – elég jónak lenni?

Erről már írtam korábban többször, (A boldogság keresése a jó pszichológus, mint ösztönző erő) de most egy másik szemszögből szeretném megközelíteni ismét ezt a témát- önmegvalósítás, Maslow, önmegvalósító, jó pszichológus, segítő, lélekgyógyász

A pszichológia nyelv és kultúrafüggő, szokták mondani. Így sokszor nem a körülmények, hanem a mi hozzáállásunk a meghatározó. Példának okáért sokszor előfordul, hogy egy szegény (anyagi értelemben) ember sokkal gazdagabb. A legfontosabb, hogy ne címkézzünk, hanem az összes hatékony fellelhető tudást a segítés és az önismeret, gyógyítás szolgálatába állítsa. Így nem azzal megy el a felesleges energia, hogy csak egy utat járva, másokat ellenségként lenézünk, hanem összefogva hozunk létre valami egészen újat. Csapatjátékosként és nem ,,magányos farkasként”.

Ez a fajta szemléletmód, mely a módszerek szintézise, azért hatékony, mert egyénre szabott, gyakorlati megoldással szolgál, hiszen rengeteg technika áll rendelkezésre. Ahogy a bevezetőben már utaltam rá, a földet is nehéz lenne folyamatosan művelni egyetlen eszközzel. Hasonlóképen van ez a pszichológiában is. Emellett nem mindenki preferálja ugyanazt a megoldást. Ez a módszer nem személyiséget fejleszt, hanem éppen ellenkezőleg a felesleges sallangot építi le. Aki ráeszmél, hogy nem kell semmivé válnia, sokkal inkább felismeri a belső bölcsességét, az megérkezett a harmónia és boldogság világába. Ezáltal nem azonosul mindennel (eszmék, értékek, emberek) nem birtokol, hanem az egész fölé tud emelkedni és minden pillanatot élete ajándékának tart. Az önmegvalósítás kapcsán különféle aspektusokból nézve a valóságot ugyanis sok mindennel azonosulunk.

Az önmegvalósítás – Maslow

Maslow (1968) szerint az önmegvalósító személyiség jellemzői a következők:
– hatékonyan és pontosan észlelik a valóságot
– elfogadóak önmagukkal, más emberekkel és a természettel
kapcsolatban

– spontánok gondolataikban és érzelmeikben, természetesek és mesterkéletlenek
– problémaközpontúak, az örök filozofiai kérdésekkel foglalkoznak
– függetlenek és autonómak, ha szükségleteik kielégítéséről van szó
– állandóan készek a hétköznapi események friss látásmódjára

– gyakran tapasztalják az „óceánérzést”, a természettel való egység érzését, ami túllép időn és téren
– az egész emberiséggel azonosulnak, demokratikusak és tisztelnek másokat
– mély kapcsolatot létesítenek, de csak néhány emberrel
– a tevékenységek folyamatát önmagáért méltányolják

– humorérzékük filozófikus, gondolatgazdag és nem ellenséges tartalmú
– kreativitásuk és találékonyságuk gyermeki és friss
– belső függetlenségüket őrzik attól a kultúrától, melyben élnek
– elég erősek, függetlenek és saját meglátásaik által irányítottak ahhoz, hogy néha szeszélyesnek, indulatosnak sőt akár könyörtelennek is tűnjenek.

De mi van akkor, ha még Maslow vizsgálódását sem tekintjük alapnak, hanem viszonyítás nélkül tekintünk a klienseinkre? Az egyetlen ismérv, hogy ő hogy érzi magát a bőrében, és, hogy természetesen nem árt senkinek sem. Egy jó pszichológus pedig maga megy a páciense világába és nem fordítva. Övé a felelősség, ő irányít. A kliensközpontú terápiákhoz hasonlóan az fontos megemlítenem, hogy az egyenrangúságban hiszek. A másik ember, se nem több, se nem kevesebb nálam. Ő nem beteg, hanem benne van egy állapotban, amit vagy ismerek, vagy nem. Ha nem ismerem, akkor fehér köpenyt magamra öltve bírálhatom őt, de ennek nem sok értelme van. Hiszen isten nem véletlenül adta számomra azt a helyzetet, ezáltal tanulva belőle, amiben a másik tudattalanul eljátssza szerepét. Amit nem ismerünk azt sokszor elítéljük, ahelyett, hogy vennénk a fáradtságot, hogy változzunk, tanuljunk és megismerjük azt. Példának okáért, aki parapszichológiával foglalkozik és extraszensz gyakorlatokat végez, ezáltal érzékszervei nélkül hozzájutva az információhoz, de a pszichiátria szerint extrakampin hallucinációt él meg (Dr. Artur Zsazskov, Dr. Tatjána Szmirnova,

Extrapszichológia (Nagy Zoltán szerk.)). Tehát ráhúztak egy ilyen szót, kijelölték ennek a tudománynak a határát, ahelyett, hogy megvizsgálták volna ezt a másik tudományt, ami az extrapszichológiában található meg. Az is jobb megoldás lett volna, ha beismerve kompetenciájuk végét meg húzták volna itt a határt, de nem ítélték volna el ezt a jelenséget. Hiszen mindenkivel előfordult már, hogy megcsörrent a telefonja és tudta, hogy ki hívja őt, pedig nem volt megbeszélve az illetővel. Talán ezt hívhatjuk intuíciónak, amely információt az érzékszerveink hiányában fogunk fel. Így elképzelhető, hogy egy táltosnak nincs pszichológiai végzettsége, mégis embereket gyógyít meg a rákból.

Egy szó, mint száz, fontos, hogy tudjunk tanulni a másiktól és ne bélyegezzük meg őt, mert akkor már csak a gondolatainkon keresztül nézünk le rá (múltat és nem a jövőt figyelembe véve), nem látva a valóságot. Így a tudás a múlt összegyűjtött ismerete által csak belemagyarázása lesz a valóságnak. Szemléltetve gondolatomat, egy ősi iratban olvastam, hogy egy, bölcs táltos mesterhez egy tudós állított be, aki ara kérte őt, hogy tanítsa meg a bölcsesség művészetére. Eközben folyamatosan beszélt hozzá, miközben a mester gyógyteát öntött bögréjébe, ami túlcsordult és lefolyt a tea az asztalra.
– Mit csinálsz, nem látod, hogy nem fér több tea a csészébe, miért öntöd hát tovább?!
– Érdekes, hogy felháborodtál. Pedig te ugyanez csinálod. Bölcsességet kérsz tőlem, de beléd nem lehet már semmit sem önteni, mert tele vagy tudással és nem hallasz meg semmit…

A humánus önmegvalósítás útján járó segítő, pszichológus, lélekgyógyász, aki az egyenrangúságban él és még nincs kiégve (lásd burnout szindróma)

A szakember itt nem szakember, hanem egy segítő, emberi lény, aki őszinte a klienséhez és segít neki abban, hogy megtalálja a saját belső bölcsességét. Nem játszmázik, nem mutat mást, mint amit megél. Egy jól működő személyiség, egy jó ,,minta”. Aki tetteivel is tanít, mert beszélni bárki tud…
Nem véletlenül született a mondás, hogy ,,Nem hallom mit mondasz, mert hangosabb az, amit teszel.” Ha szükség van rá, beszél önmagáról, nemcsak kifaggatja a másikat. Nemcsak tudását, különféle elméleteket húz rá (labeling), hanem ráérző képessége segítségével, hagyja, hogy azt adja, aminek ,,helye van”. Ennek érdekében bármilyen eszközt felhasznál. Legyen szó szembesítésről vagy töltő terápiáról, játékról, szigorról.

Felébreszti az embert. Használja a saját stílusát, karakteres és ezáltal nem sótlan. Ereje van. Az önismeretet illetően pedig nem szakmájának tekinti a pszichológiát, hanem ez az élete, így folyamatosan képzi magát. Nem azért képezi magát, mert jönnek hozzá, hanem azért jönnek hozzá, mert képezi magát. Emellett a másik fejlődését türelemmel tiszteletben tartja, azaz nem a gyorsaság a fő szempont, hanem, hogy a kliense meghallja amit mondani akar és, ha ezt nyugtázta, csak ezután megy tovább.

A boldogság terv titka és tudatosítása – A jó pszichológus vagy segítő, lélekgyógyász elvezet minket a boldogság nyomában