A személyiség fogalma és fejlesztése a nyugati és keleti pszichológia alapján a boldogság jegyében gyakorlati módszerekkel

Forrás: A tudat evolúciója, Jóga és pszichoterápia, Szvámí Ráma, Rudolph Ballentine, (dr.) Szvámí Adzsaja

Ki ne vágyna az állandó boldogságra? Amit folyton kívül keresünk, pedig tudjuk ez az érzés bennünk van. Ha megértjük a tiszta forrásból (ősi szent iratok és tudományok kutatásainak egyesített tudását) származó elméleteket és gyakorlatokat, akkor akár azonnal elindulhatunk ezen az úton.
.
De ehhez meg kell értenünk, hogy most mi választ el minket a boldogságtól, továbbá meg kell értenünk a személyiség fogalmát, fejlesztésének lehetőségeit. A cikkben gyakorlati módszer is rendelkezésre áll, így nem kell semmit sem elhinni, csupán lemérni a gyakorlat mércéjén a dolgot, ha tényleg készek vagyunk a változásra. Le fogom írni, hogy milyen módszer segít abban, hogy észrevegyük és megváltoztassuk azt, ami jelenleg az akadályt képezi életünkben. Munkára és sikerre fel.

Boldogságkeresés – A személyiség és a szenvedés kialakulása – boldogságtól boldogságig

Mikor megszületünk mindent egynek tekintünk. Duálunióban (lásd nyugati pszichológia megközelítése) vagyunk édesanyánkkal. Még nincs személyiségünk. Nincs semmink, mégis boldogok vagyunk, ártatlanok és mindent csodának élünk meg és sokat mosolygunk. A jót és a rosszat teljesen azzal azonosulva mélyen éljük meg. De szép lassan el kezdjük megkülönböztetni e két jelenséget. Nem véletlen, hogy Shakespeare azt mondta, hogy nem létezik jó és rossz, csupán gondolkodás teszi azzá. Szép lassan a világot és édesanyánkat önmagunktól különállónak éljük meg. Elkezdünk hasítani. Miután megszületett a jó és a rossz, elkezdünk a jóhoz ragaszkodni. Megszületnek az elhárító mechanizmusok, melyek megvédik személyiségünket, énünket, hogy nekünk lehessen igazunk. Az elhárító mechanizmusokról itt írtam: Az agresszió kezelése (passzív agresszió, frusztráció)

Pl. a projekcióval (kivetítés) átrendezzük a valóságot és sajátot hozunk létre önmagunk számára. A kötődés pedig ragaszkodást hoz létre. Utána elkezdjük ezt védeni, akár agresszió árán, mert teljesen azonosulunk ezzel és azt hisszük az életünk múlik azon, hogy bebizonyítjuk igazunkat. Ha ez makro szinten vizsgáljuk észrevehetjük a „bolondokháza” történelemben, hogy az ember nemcsak tárgyai (pénz, szerettei), hanem eszméi (gondolatai) megvédésének érdekében is képes gyilkolni. Ezért van az, hogy képesek vagyunk vérre menő harcként megélni egy veszekedést, ahol már nem a józan ész vezet.

Hiszen ott már nem az a lényeg, hogy megoldást találjunk, hanem, hogy bebizonyítsuk a másik hülye és nekünk van igazunk. Ha ezt erőszakosan próbáljuk bebizonyítani a másik fél még erősebben fog ragaszkodni igazához (ő is védi magát), akitől azt várjuk, hogy nekünk adjon igazat. Vajon ésszerű és normális dolog ilyenkor erőltetni ezt, ami éppen az ellenkezőjét éri el annak, amit szeretnénk? Nem, de már azonosultunk gondolatainkkal, érzelmeinkkel és nem mi irányítunk. Jönnek a vágyak (ebből származnak az érzelmek) és, ha nem tudjuk megszerezni, amit kinéztünk magunknak akkor oda az objektivitásunk. A távolság megszűnik létezni és azonosulunk érzéseinkkel, gondolatainkkal. A figyelem és a tanulás megszűnik, beleragadunk egy állapotba. Belevonódunk teljes mértékben, józanságunkat elveszítve.

Az azonosulás megöli a boldogságunkat, mi a megoldás?

Az azonosulás benyomást hoz létre (szamszkára) és ez minden azonosulás alkalmával feltöltődik és a tudattalanban tárolódik (chitta). A szokás gyakorlásával egyre erősebb lesz. Így legközelebb újra cselekvésre vagy gondolkodásra késztet minket. Egyre jobban megerősödik. Szokást hoz létre. Ezek a szokások hozzák létre a személyiségünket, jellemünket, modorunkat. Tehát a személyiség nem más, mint a múltban összegyűjtött benyomásaink szelektálása és újratöltése.
Ha megtanuljuk megfigyelni gondolatainkat, szokásainkat érzéseinket, akkor önmagunk pszichoterápiájává válhatunk. Így a távolság a józanságot hozza el magával és nem ragadnak el az érzelmek, gondolatok nyomorúságunkat megteremtve és ismét a boldogság köszönt be életünkbe.

.

De ez már nem a gyerekkori állapot, hanem a mi választásunk által megtalált boldogság állapota. Itt írtam a nyugati pszichoterápia és a keleti pszichológia megoldásairól, összehasonlítva őket: Freud, Jung pszichológiája, pszichoterápiája és a jóga elmélete közötti különbségek és mélységek az örök boldogság jegyében – Freud pszichoanalízis, Freud személyiségelmélete, Freud elmélet, Jung elmélete, Jung tudattalan, jóga elmélet I.
Az elengedéssel nő a megfigyelés mélysége. El kell sajátítanunk a szemlélődő állapotot. Ez a megoldás. Hiszen mikor megjelenik a fájdalom, fáj egy testrészünk pl. akkor is megoldást keresünk, miért lenne ez máshogy lelki szinten? Persze sokan kábítószerrel, alkohollal stb. próbálják ezt a fájdalmat eltakarni.

Freud egyébiránt a múlt örömökhöz való ragaszkodást ,,ismétlési kényszernek”, ,,fixációnak” nevezte. Ez a jógatudományban megfelel a rágának (kötődésnek). Talán a Budapesti pszichológiai Iskola ezt nevezné ,,megkapaszkodási ösztönnek” és így tovább. A ragaszkodásunk a kreativitásunkat is lerombolja.

A keleti pszichológia megközelítése a személyiség fogalma és személyiség fejlesztése kapcsán

Patanjali (jógatudomány egyik központi alakja) a társadalomban tevékenykedő ember számára dolgozott ki gyakorlati rendszert. Álláspontja szerint a tudatlanságunk (avidjá) választ el minket az örök boldogságtól. Hiszen gyerekkorunkban ezt természetes állapotként megéltük, de egyre jobban belebonyolódva az életbe elvesztettük a forrással a kapcsolatot és ez minden nyomorúságunk oka. Meg kell szabadulnunk az avidjától, hogy elérjük a vidját (tudást). Hiszen egy beszűkült tudatállapotban csak a világ egy töredékét láthatjuk. Hogy hogyan lehet a különféle tudatállapotokban barangolni és, hogy ennek mik a számtalan előnyei, melyek tudományos kutatások alapját képezik, már írtam korábban:
Konkrét meditációs gyakorlatok, melyeket bárhol gyakorolhatunk, így nem kell külön időt szánnunk rá – tudatállapotok, a meditáció fogalma, jóga meditáció, zen meditáció, transzcendentális, mantra meditáció, zazen meditáció, meditáció otthon, alfa meditáció I.

Patanjali aszmitának nevezi a korlátolt énképet, személyiséget. Az aszmita és az avidjá hozza létre együtt a klésát (szenvedés okozóit). Ennek öt része van:
– halálfélelem
– avidjá (tudatlanság)
– aszmita (korlátolt énkép)
– rága (ragaszkodás vagy kötődés)
– dvésa (ellenszenv)
Létrejönnek az akadályok a depresszió, stressz, félelem stb. Ennek az oka a ragaszkodás. Ez hozza létre a fájdalmat (dukha). Nem véletlen, hogy ez központi helyet foglal el a buddhista és számhkja pszichológiában is.