Advaita filozófia: nincs szükségünk arra, hogy bárhová elmenjünk, csak maradjunk azok, akik vagyunk

Angol változat: Advaita philosophy: don’t need to go anywhere, just remain as you are

Maradjunk azok, akik vagyunk – advaita filozófia

A természetes állapota az elmének a csend, a nyitottság. Minden a csendből történik, de nincs szükségünk arra, hogy gyakoroljuk a csendet. Maradjunk meg Self-ként. Egy másik út az, ha minden gondolatot, melyek felmerülnek maguktól figyelmen kívül hagyunk. Szép fokozatosan, a gondolat, érzelem aktivitása vissza fog esni és csak a Self marad fenn. Az „Én vagyok” jelentése, hogy „Én létezem”. Az „Én vagyok”-nak előbb kell léteznie, mint bármilyen tudásnak és érzékelésnek. Csak engedjük meg, hogy ezen útjelző mentén történjenek belül a dolgok és figyeljük meg őket. Mi a Self? A létezés maga… Senki nem tudja megragadni. Minden, ami felfogható, minden ami megtudható előttünk kell, hogy felbukkanjon, de mi magunk ezek előtt vagyunk. Ezt jelenti a megfigyelés. A látszólagos távolság köztünk és a Self között csak egy gondolat…- advaita filozófia, nincs szükségünk arra, hogy bárhová elmenjünk, maradjunk azok, akik vagyunk

Nincs szükség arra, hogy bárhová elmenjünk

Ha mi vagyunk a Self, akkor nincs többé félelem. Tehát, ne adjunk semmilyen képzelgést hozzá, hadd maradjon meg fantáziaképek nélkül… Nincs szükség arra, hogy bárhová elmenjünk. A Self, akik mi magunk vagyunk, már itt van. Ez nem képes jönni és ez nem egy tárgy. Ami pedig a létezés megosztását illeti, az nem egy tanítás, oktatás, hanem ez inkább egy emlékeztetés… Senki nem tudja elérni ezt. Nem tudjuk a „még nagyobb vagy csendes létezést” elérni. Ahogyan hosszasan a figyelmünk az elme gyökerén megtapad, létrejön a meggyőződés, mely nem tud teljességgel szolgálni. De sajnos mi hiszünk az elménkben, talán neki most is van néhány gondolata erről a cikkről.

A legtöbb ember úgy gondolja, hogy az elme megfigyelése, a kontempláció azt jelenti, hogy figyelmünk egyszerűen csak a különféle elme variációinak aktivitására szegeződik, melyek az elmében felmerülnek. De a jó tanács az, hogy maradjunk különállók a szemtanú állapotban. Nem kellene azonosulnunk az elmével. Nem csak megfigyelnünk kell az aktivitását, hanem a belső reakciónkat is figyelemmel kellene kísérnünk. A következő lépés feltenni a kérdést, hogy hol van az a valaki, aki azonosul? És a látszólagos blokk csak egy újabb gondolat. Nem kellene elfogadnunk ezt a gondolatot. Fel kellene ismernünk a csendet, érinthetetlen teret… Ez nem egy tulajdonság, nem egy tárgy.

Bármi, amit cipeltünk magunkkal, ami itt van velünk, tegyük le. Nincs élet és mi magunk, hanem mi vagyunk az élet. Tehát nem mondjuk azt, hogy az élet gondoskodik rólunk. Nincs különbség a kibontakozó élet és mi köztünk. Az elme úgy működik, mint egy belsőnkben fellelhető újságíró, és azt mondja: „ez az én életem.” De minden leírás a múltból származik… Így mi nem az aktív oldalt vagyunk hivatottak képviselni, hanem a passzív megfigyelőt, és egy kép az életről – lásd egy gondolat -, soha nem lehet maga az élet.

A dolgok csak úgy leszakadnak rólunk

Mikor az élet mindent elvesz tőlünk, a bőség bármilyen módon megérkezhet hozzánk. Ha van egy problémánk, az elménk elkezd félni a kényelmetlenség ízétől és megpróbál az utunkba akadályokat helyezni. Egyfajta filozófiát helyez elénk… És valami azonosul a testünkkel és mi ezt „magunknak” hívjuk. És azt mondjuk: „Én ezt vagy azt csinálom…” De ki az, az én? A tiszta megfigyelő felülmúlj az elmét. Az elme merül fel a tiszta tudatban, megfigyelőben. Lehetetlenség „nekünk” megalapozni ezt. Ez csak egy gondolat, az elme részéről. A gondolat nem képes olyan erőfeszítést tenni, hogy ne legyen gondolat. Ennek a megértésnek és felismerésnek kell megerősödnie belül.

Hozzuk vissza a figyelmünket oda, arra, ami tudatos ezekre a gondolatainkra. És maradjunk maga a tudatosság. Észrevesszük, ahogy arra várunk, hogy mi fog történni a következő pillanatban? Ne azonosuljunk a látottakkal. Nincs olyan dolog, amit el kell érnünk, mi már létezünk. Figyeljünk a csendből, létezésből. De van egy éntudat, melynek mindig szüksége van valamire. Találjuk meg most, hogy kik vagyunk valójában, az elme segítsége nélkül! Magasabb szinten a Self önmagát élvezi, nincs szükségünk ehhez egy tárgyra, egy célra, egy koncepcióra, vagy egy kapcsolatra. Ez az öröm, nem valaminek az eredménye, hanem a szabadság öröme. Ez a mellékhatás sosem múlik el. Töretlen öröm.