Amit keresünk az már az, ahonnan keresünk – hogyan kezeljük a gondolatokat, békét és ne háborút

Angol verzió: What you are looking for is already where you are looking from – how to handle the thought, make peace not war
Nincs semmi amit meg lehetne szerezni vagy el lehetne veszíteni – hogyan kezeljük a gondolatokat

Hadd legyen jelen a gondolat, ne próbáljuk elnyomni. A tiszta gondolat súlytalan… Mikor a gondolatok felbukkannak, hatalmat gyakorlunk felettük, ahogy felismerjük azokat, és látjuk, hogy csak szemlélői vagyunk. Az összes élőlény „függ a tapasztalat ízétől”: az ígérettől, a drámától, a feszültségtől stb. De a bölcsek tisztább módon élvezik ezt; alárendeltségek nélkül, függőség nélkül… Ők élvezik az életet, és nem szenvednek. Nincs semmi amit meg lehetne szerezni vagy el lehetne veszíteni – hogyan kezeljük a gondolatokat, békét és ne háborút

„Meg szeretném álltani ezt és érezni a boldogságot!” „Az akarja megállítani ezt, aki a problémát okozza.” A harc csak felnagyítja a kényelmetlenség érzését. Félünk attól, hogy elvesztjük a kontrollt, és elvesztjük az identitásunkat stb., de ez az erő ezen keresztül a mi figyelmünknek köszönhetően nyilvánul meg csupán. Mi támogatjuk ezt… A látszólagos rés köztünk és a valóság között a koncepció által létrehozott távolság. Miért tartjuk ezt fenn? És ki tartja ezt fent? Az erőfeszítésre szüksége van, ahhoz hogy mindezt folytathassuk, mely más mint maga a realitás… Nincs szükség semmilyen spirituális gyakorlatra, hogy ez megnyilvánulhasson, ha a realitással akarunk találkozni. De ki akar a realitással találkozni? Ezt kellene megtalálnunk. Például, ha szomorúságot érzünk, akkor tudatásban vagyunk a szomorúságnak. Ne azonosuljunk ezzel, csak figyeljük meg! Csak figyeljük meg magunkat objektív módon. Menjünk ebbe az irányba, amennyire csak ez a hívó hang megengedi ezt számunkra, a megértés mélyebb rétegeibe.

Az élet fenntart minket –békét és ne háborút

Szabadnak kellene lennünk a szenvedéstől, a kétségektől, a félelmektől… Kerüljünk összhangba az igazsággal. Rendezzük el magunkat az igazság világában és az élet a helyünkre emel minket. Dobjunk el mindent, minden gondolatot. Mi marad akkor? Semmilyen mozgásba ne kezdjünk bele. Hova kellene eljutnunk? Az igazság, a realitás mindig itt van. És ez azonnali tapasztalat, gyorsabb, mint bármely gondolat. És ez az, ami figyeli az elmében felbukkanó reményt és, ami egyben felülmúlja azt.

Bárhová megyünk, soha nem tartózkodunk a Self-ünkön kívül. És mikor nincs elme (kérdések, gondolatok stb.), a béke magától felbukkan. Ez megelőzi a szavakat… Az „én” tudata létrehozza a dualitás világát és aztán a félelem és hiány köszönt ránk. Mikor szabadok vagyunk az ítélkezéstől vagy azonosulástól, nincs energia, ami az érzékelés számára szivárogna el. Csak a béke marad meg. Nem akarunk semmit, tehát szabadok vagyunk! Ez a természetes csend, béke. De az elme mindig valamit csinálni akar… de mi már készek vagyunk! Nem tudjuk ezt kijavítani. A béke felülmúlja a boldogságot és szomorúságot. Ez egy szavak nélküli állapot. De néha közülünk néhányan megbotlanak és vissza mennek újra. De, ahol vagyok, mindig ott vagyok. A létezés teljesen békés és csendes. De, ha az elme birodalmában maradunk, soha sem tudunk a teljes létezésünk birodalmában megérkezni.

Ne rögzítsük, javítsuk ki az életünket

Csak meg kellene szabadulnunk az „én” tudattól. Aztán megjelenik a béke. Ahol van egy éntudat, ott van idő is és probléma is… Az „én” a problémák okozója. A személyes „én” a szenvedéshez köt minket. Nem kellene rögzíteni, kijavítani az életünket. Meg kellene találnunk az „Én”-t és megfigyelni, hogy mi történik. Az emberek gyökeret vernek az „én egy személy vagyok” elképzelésben és abban, hogy mi egy különálló személy vagyunk. De mi a jó a múltban? Senki sem eszi meg a tegnapi ételt. A csend olyan friss… Ez a realitás. Nincs szükségünk történelemre. Mi folyton azonosulunk valamivel, amit nem tudunk elviselni…