Ne menedzseljük magunkat, hagyjuk meg a létezésünket a létezésnek – siker, függetlenség, lelki szabadság

Mennyi felesleges energiát kell még elpazarolnunk, hogy felismerjük, nem az ego irányít?

A Mindenség része az ego és nem az ego része a mindenség. Melyiket érdemes hagyni, hogy irányítson? Melyik irányít intelligensebben?

Elkezdtem egy új érdekességről írni, ami valójában nem is új és ami bárkinek segíthet, aki hajlandó tényleg elmélyedni benne egy pár percig. Ennél igazabb, gyorsabb és egyszerűbb megoldást nem tudok. De ezeket a mondatokat csak az hallja meg, aki már megunta azt, hogy a világában a jó és a rossz folyton váltja egymást. Különben minek olvasna ilyen cikkeket, ha élvezi azt, hogy van amikor boldog és van amikor pedig ennek ellenkezőjét éli meg? Én mindig boldog akartam lenni. De ez számomra nagyon fárasztó volt, mert rengeteg energiát kellett beletennem, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy én szeretném és ez az energia mindig kézen közön elillant. Meddő próbálkozás… – boldogság, függetlenség, lelki szabadság

A cikkben írok egy megoldásról, ami nem arról szól, hogy egy újabb szerepet játsszunk el, hogy kijavíthassuk magunkat, vagy elérjünk valamilyen képet, amivé válni szeretnénk. Ennek sokszor annyi értelme van, mintha azt hinnénk, ha feltartott kézzel élünk, akkor boldogok leszünk. Van, aki közel negyven évig csinálta ezt: Közel 40 évig élt feltartott kézzel ez az ember – Őrült vagy a kitartás és Shíva szent megtestesítője?

De ez csak egy szimbolikus hasonlat volt. Tehát, ha belefáradtunk abba, hogy az önmagunkról alkotott képet cicomázzuk fel valami mással, vagy megváltoztassuk, akkor végre ellazulhatunk és észrevehetjük, hogy a probléma nem a világban van, hanem a mi fejünkben létezik. Pl. mikor fejben órákig rágódunk valamin, vagy valakivel párbeszédet folytatunk, ami nem a valóságban, hanem a mi fejünkben van csupán… Ez létrehozza rossz érzést és máris szenvedünk… Mi lenne, ha nem a világban, hanem a téves azonosulásainkban kételkednénk? Ezt a témát nem boncolgatnám tovább, mert nem akarok étlapot írni, inkább küldök egy kóstolót a kedves olvasómnak. Próbálja ki néhány hétig és tapasztalja meg a kedves olvasó, amiről írok.

Az egyik megoldás

Leírjuk képzeletben egy könyvbe, amit eddig tapasztaltunk, akik vagyunk, a vágyainkkal, jövőképpel együtt. Mindent soroljunk fel, aminek hisszük magunkat, amivel tévesen azonosulunk. És utána bedobjuk ezt a képzeletbeli tűzbe. És most tegyük fel őszintén a kérdést: Most mi is megégünk? Ki marad itt? Legyünk senkik, legalább egy pillanatra. Formanélküliek. Ne próbáljunk senkik lenni, hanem lássuk, hogy senkik vagyunk. Próbáljunk így létezni. De ez nem egy újabb szerep, amit el kell érnünk, ez a valóság, csak észre kell vennünk. Így nincs szégyen, szenvedés, rossz érzés, mert kivel történik ez meg? Ez csak egy tapasztalat, ami jön s megy. Máshogy megközelítve legyünk olyanok, mint a víz. Mikor az árvíz volt mostanában a víz nem sértődött meg, amiért hagytuk, hogy a pöcevíz belekerüljön a Dunába… Őt ez nem minősíti…

Szemelvények az igazság világából – siker, függetlenség, lelki szabadság

Az ÉN-nek és egónak semmi köze a megszabaduláshoz, szabadsághoz. Ő csak egy csomó képzetet hoz létre, amitől meg kell szabadulnunk. Ezért használjuk a „Ki vagyok ÉN?” kérdést, hogy megkérdőjelezzük azt, amit nyilvánvalónak hiszünk. Tényleg az vagyok, aminek hiszem magam?

Azért felesleges erőfeszítést tenni, mert a megszabadulás az összes erőfeszítés előtt van.
Az elméhez sok út vezet a szívhez csak egy.

Minden mi magunk vagyunk (Létezés), azok is amiket magunknak hiszünk és azok is amiket nem.

Mikor a másik elé rakunk egy tükröt azt kérdezik: „Ez most hogyan működik?”

Észlelhető bármi is, ami nem tudatos?

Isten is a tudatosságunkon keresztül jelenik meg. Ő „magunk” a tudatosság.

A tükörnek szüksége van időre vagy erőfeszítésre, hogy visszatükrözzön és lássa a valóságot?

A valódi lényünk nem egy történés, hanem mindenhol jelenlévő örök létező. Csak az elme cselekszik folyton kényszeresen.

Van, mikor a szabadság iránti vágy nagyobb, mint az összes félelem.

Amikor azt hisszük mi csináljuk, valójában csak egy porszem merül fel az örök tudaton belül. És nem fordítva… Az ÉN tehát csak egy tárgy a végtelen tudatban. Így hogyan ragadhatná meg a végtelent, melyben felbukkan?

Ki sugallja azt nekünk, hogy a világot menedzselnünk kell?

Minden bennünk és nem velünk történik.

El kell feledkeznünk magunkról, hogy emlékezhessünk a valódi lényünkre.

Ne akarjunk felül emelkedni a világon, mert már ott vagyunk. Csak maradjunk itt, ahol vagyunk és dobjuk el a hiedelmeket, amik mást hitetnek el velünk.

Mi nem egyenlőek vagyunk, hanem egyek…

A hamis képzet azt súgja, nem vagyok még készen. De a valódi lényünk örök, időtlen. Hogy lehet akkor az, hogy azt képzeljük, hogy nem vagyunk készen?

Jobb abban hinni, hogy szabadok vagyunk, mint abban, hogy nem vagyunk szabadok. De a legjobb nem hinni, hanem felismerni, hogy egyek vagyunk a valósággal.

Ha azt képzeljük, hogy ha hiszünk benne megtörténhet a változás az tévút lehet. Mert a valódi lényünk nem egy történés, hanem maga az örök jelenlét. És nincs szüksége arra, hogy bármit tegyünk érte. A sok spirituális gyakorlás olykor nem őt, hanem az egót erősíti.

A szeretetnek, szerelemnek nincs szüksége szerelmi történetekre…

Tartsuk figyelmünket a valódi lényünkön, és ne határozzuk azt meg. Legyünk mi magunk a saját magasabb rendű lényünk.

Mikor kontrolálunk bármit pl. érzést, gondolkodást, akkor képtelenek vagyunk spontán létezve táncolni.

A látható világban láthatatlan a teljesség, mint a szél, ami formákon keresztül jelenik meg.

Mi a tudás előtt vagyunk, mi látjuk a tudást magát…