Útkeresők, akik nem újabb módszerre, hanem a szabadságra vágynak – advaita vedanta, satsang, Ganga 3/1. rész

Forrás: Ganga, Ki vagy valójában? Kérdések és válaszok a megfogalmazhatatlanról

Satsang Gangával – az advaita vedanta útnélküli út megközelítése

Nagyon hasznos olyan satsangra (találkozás az igazsággal, helyes útmutatás) menni, ahol nem életmódot akarunk kialakítani, nem egy új „image”-t, „izmust” hozunk létre, hanem véget akarunk vetni a szenvedésnek. Ahol természetesen nem szeretnénk divatból satsangra járni. Ganga, mestere és férje (Papaji) útmutatása alapján azt mondja nagyon radikálisan, hogy egy másodperc tört része alatt megtörténhet a változás. Csak egy „felismerésre” van szükség. Ha pl. tudjuk, hogy a télapó nem létezik, vajon el fogjuk ezt valaha felejteni? De itt a szavak kudarcot mondanak, mert valójában nem is kell semminek megváltoznia, ez itt a paradox. Ez a nyelv korlátoltsága, de most mégiscsak egy cikk születik ezen az oldalon… – advaita vedanta, satsang, Ganga

Eltűnik az ÉN, nem marad senki és semmi, még az sem, aki látja mindezt

Amíg van ÉN, aki tapasztal, addig ez nem teljes. Hiszen ki akarja megvédeni az ÉN-t? A szabadságért cserébe minden mentális (nem fizikai) dolgunkat át kell adnunk, amivel tévesen azonosultunk. És, csak arról tudunk beszélni, ami nem az, amit keresünk…

Gyakorlati technikákról, bár ez a kifejezés is félrevezető lehet, már írtam itt:

Amikor már nem keresni, hanem megérkezni szeretnénk végre. Aki keres, annak mindig lesz hiányérzete is. 11 módszer a cikkben: advaita, a nyíl egyenes és legrövidebb út – Mooji, Ramana Maharshi, Papaji, Ganga, megvilágosodás, felszabadulás, szabadság 4/1. rész

Ez az „út” azoknak való, akik már nagyon sok mindent kipróbáltak eredménytelenül. Már nem akarnak semmiben hinni, sem önmagunkban, sem munkájukban, sem párkapcsolatukban, sem Istenben, legfeljebb, csak a megszabadulásban. Már nem akarnak képzeteket kivetíteni a folyton jelen lévő valóságra. A hétköznapi dolgokban lehetünk kétkedőek, de a megszabadulásban hinnünk kell. El kell döntenünk, hogy „elérjük”, amíg élünk, javasolja Ganga.

De itt minden tanács értelmetlen, mert a múlthoz tartozik. Ez alapján nem is ismerhetjük meg magunkat, ahogyan Papaji mondja. „Maradj csendes!” mondta Papaji és az ő mestere Ramana. „Ne tégy erőfeszítést! Ne kalandozzon el az elméd. A béke benned van, sőt te magad vagy az.” Ezt nem kell létrehoznunk, kijavítanunk, csak felismernünk.

Ganga nagyon radikális, vagyis azt mondja, hogy mostantól soha többé, egész életünkben nem érinthetjük, nem mehetünk vissza az ÉN-hez. A gondolkodáshoz, a múlthoz… Már most szabadok vagyunk, csak figyelmünk máshol van éppen. Mindig ráugrik arra, ami elénk kerül: tárgyak, emberek, érzések, gondolatok.

Mikor azonban elcsendesedünk, akkor nem keresünk, nem találunk, hanem rájövünk, hogy mi magunk vagyunk a béke… De ez még az elme (gondolatok, emlékek összessége) előtt van. Így nem is lehet az elmével megfogni, felfogni. Az Én pedig nem más, mint egy téves azonosulás az érzelmekkel, gondolatokkal. Ha használjuk a „Ki vagyok én?” kérdést, amiről itt bővebben írtam, akkor az is előfordulhat, hogy az elme kifárad és félreáll és végre meglátjuk azt, hogy mi a hamisítatlan valóság.

Az is segíthet, ha a forrást figyeljük, ahonnan minden gondolat és érzés felbukkan, de idővel azt is el kell engednünk. Mikor visszamegyünk a gondolat elé, ez ehhez hasonló, amiről a zenben már többször írtam. De itt nem akarunk meditációt csinálni, gyakorlást és gyakorlót, csak felismerni kik vagyunk valójában és utána megszűnik a keresés…

Amikor azt tapasztaljuk, hogy már csak „történések vannak” és utólag tapasztaljuk a dolgokat, élményeket akkor még egy finom ÉN felsejlik. Ez még mindig nem a teljes szabadság. Mikor azt gondoljuk „vissza kell térnünk az élménybe, mert az olyan édes volt, nehogy elveszítsem”, vagy, hogy ezt „meg kell tartanom ezt a tudatosságot, élményt, mert ez a valós, így erőfeszítést kell tennem” az csapda. Az elme csapdája. Az ÉN próbálkozása… Nem szabad erőfeszítést tennünk, mert az az ÉN-t táplálja. De azzal sem szabad azonosulnunk, hogy nem teszünk semmit, mint keresők mert az is egy újabb kép. És minden kép – függetlenül attól, hogy jó vagy rossz  –, eltakarja azt. És így stagnálni kezdünk, megáll a „fejlődés”. Megállunk egy szinten, amivel éppen azonosultunk. Amikor a testtel túl sokat foglalkozunk akkor is beléphetünk ebbe a csapdába, vagy mikor elméletekkel teli előadásokra megyünk. Mi változik ezzel? Persze attól függ, mi a célunk, de én most csak a szabadság szemszögéből írok, hogy oda milyen út vezethet… Ha nem ode akarunk menni, akkor nincs gond.

3/2. rész