Útkeresők, akik nem újabb módszerre, hanem a szabadságra vágynak – advaita vedanta, satsang, Ganga 3/2. rész
És a „külső világban” élhetünk ugyanúgy, ott vannak szerepek, de ez a „belsőnk”, így nem feledkezünk meg arról, hogy kik vagyunk valójában…
Amikor azt mondjuk nem vagyunk megszabadultak, az azért van, mert még valóságosnak fogjuk fel a gondolatokat, érzéseket, azaz azonosulunk velük, minden pozitív és negatív élménnyel. Valójában ezek a gondolatok és érzések mondják mindezt, de ki az, aki mindezt megéli?
Aki pedig a dolgok objektív megfigyelését sokat gyakorolta, Ganga azt javasolja, hogy ettől is meg kell szabadulnia. Ezután bármi merül fel pl. gondolat és vagy érzés, már nem törődünk vele, mert tudjuk nem mi vagyunk azok… Így szép lassan a megfigyelő is elkopik…
A spirituális élményekkel sem kell törődnünk
Így ez nem egy újabb spirituális élmény, aminek eleje, illetve vége is van. Nem ezt akarjuk erőszakosan megtartani, vagy arrogánsan megváltoztatni a valóságot, világunkat, abból kiindulva, hogy mi jobban tudjuk mi a jó… Még azt sem mondhatjuk, hogy ez felismerés, mert ki az, aki ezt felismeri? Az ÉN maga. És, amíg van ÉN, addig nem történt meg mindez… Mindegy milyen álruhában jelenik meg az ÉN…
Ganga nem ismer kompromisszumot, nem csinál utazást mindebből. Nem ad pihenőt, ahol megállhatunk, mielőtt megérkeztünk volna, nem ad mankót, hogy az elménk vallást gyárthasson ebből… Nem köti össze a testtel (pl. ászanák a jógában, lásd hatha jóga első része) vagy elme megváltoztatásával (lásd pl. pszichológia) magát a megszabadulást. Ezekkel a vallásokkal egyetemben természetesen nincs semmi baj, de ez szerinte másról szól. Itt más a cél. Tehát nem az életünket szeretné jobbá tenni, hanem a valódi lényünkre akar rávilágítani. Most. Nem szabad tehát semmilyen bepillantással azonosulnunk, mert valójában csak az ÉN azonosul vele.
Belső hangok, intuíciók
És mi a helyzet a belső hangokkal, intuícióval? Ezek természetesen már magasabb szintek, de idővel ezt is el kell engednünk, ha meg akarunk érkezni. Mindent. Ahogy a Bhagavad-gíta mondja: Oda ,,sem nap, sem hold, sem tűz fénye el nem ér…”
Félelmek, mások elveszítése – megoldás
Mikor pedig felmerülnek a félelmek, jobb nem azonosulni azzal sem. Jobb, ha úgy látom nem én vagyok a félelem, mintha úgy látnám, hogy én vagyok a félelem. Jobb nem azonosulni vele, mint azonosulni…
A halálfélelem kapcsán a „Megszülettem-e?” elvont kérdéssel változtathatunk a dolgokon. Ami felmerül, az mind megcáfolható, hiszen csak leírás. Így nem fogunk abban hinni, ami nem igaz. A valódi lényünk sosem született meg, így sosem fog meghalni a mesterek szerint.
Mikor egy megszabadult ember elveszít valakit, az ugyanúgy fáj neki. Csak már nem azonosul ezzel. Miért viselkedne természetellenesen? De ez az érzés már nem ver gyökeret benne, csak jön s megy, mint minden más… Nem akarja elküldeni, vagy megtartani azt. Jön egy felhő, aztán tovább megy. Ennyi.
A „szabad akarok lenni minden élménytől” elhatározásra van szükségünk…
Ha azt hisszük olyan ember útmutatása kell, aki hatással van ránk, akkor szintén csak egy képzetet követünk…
Megoldás
Már azok vagyunk, akik vagyunk… Nem kell semmit elérnünk, de mi azzal azonosulunk, hogy igen. Így ezt a hamis azonosulást kell csupán eldobnunk. Minden eddigi életünk csak hallucináció. El kell mindent engednünk. Most. Ha ezt megtesszük és változást várunk utána, akkor az is még egy ragaszkodás egy elképzeléshez. Mindent el kell engednünk! Most, engedjük el azt is, hogy az elme egy képzet…
„Légy csendes!”, ez valóban az ÉN-nek szól. De ez útmutatás, nem szó szerint kell értelmezni. Azt jelenti, hogy semerre sem indulunk el az ÉN-ünkkel. Különben keresők maradunk… Sem gondolatok, sem hangulatok, sem érzések…
Az ÉN erőfeszítésben tud élni. Egy pillanatra el kell engednünk, hogy ezt felismerhessük.
Mikor azt mondjuk „Én azt látom, hogy…” az dupla ÉN. ÉN és az, amit látok…
Mikor ÉN-ként csak tudatállapotot tapasztalunk, vagy tudatosnak érezzük magunkat, az azért van, mert az már a múlt…
Nem szabad elkezdeni elemezni, megragadni, ami történik… Az már amúgy is létezik… Pl. helytelen azt mondani, gondolni, hogy ,,érzek valamit” vagy, hogy ,,nem érzek semmit”.
Ha bármit mondanánk a szeretetről, az tárgyiasult szeretet lenne, nem a valódi szeretet…
Ahhoz, hogy a békévé váljunk (pontosabban észrevegyük, hogy azok vagyunk) el kell veszítenünk a belső békénket…
Keresztes Attila, a cikkek írója
A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.
20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?
