Az összes „miért”-re megvan a válasz – szülői szerep, pletyka, megbocsátás, szerény, visszahúzódó, pénz, háború 5/3.

Forrás: Eckhart Tolle, Új Föld, ráébredni életed céljára

Előzmény, 5/2. rész: szerelem, szeretet, ego, rasszizmus, szenvedés, békesség, boldogság

Miért lenne minden értékes egyveretűen?

Mikor felsejlik a minden mögött meghúzódó lényeg, ami mindennek teret ad, akkor mindenben és mindenkiben értéket látunk. Mert már nem a felszínt nézzük csak, hanem ami mögötte van, ahol mindannyian egyek vagyunk. A művész Van Gogh is ezt érzi, mikor lefesti a filléreket érő széket, valami pluszt tesz hozzá és utána eladják a képet 25 millió dollárért – szülői szerep, pletyka, megbocsátás, szerény, visszahúzódó, pénz, háború.

Miért fontos az egónak, hogy figyelemre tegyen szert?

Mert így e pszichés energiát felhasználva tud megnyilvánulni, rajtunk keresztül. Így játszunk szerepeket öntudatlanul. A diszfunkció azzal köszönt be, hogy nem a forma nélkülire figyelünk, melyből minden ered, hanem a formára és abban veszünk el. Így erőszakolva ki a dicséretet, csodálatot, figyelmet…

Honnan tudom, hogy a szülői szerepemmel azonosultam?

Ha birtokolni akarom a gyerekemet és 20 év után is abból indulok ki, hogy én jobban tudom nála a dolgokat, akkor az elég gyanús. Nem adok neki elég teret és rajta keresztül szeretnék kiteljesedni és ezt nem bevallva önmagamnak jó színben feltüntetve, azt mondom, hogy „én csak féltem a gyerekemet”. Így nem az egyenrangúság elvét követem. „Én jobban tudom neked mi a jó” című történet. Ezt lefordítva: „Azt akarom, hogy elérd ezt vagy azt, hogy rajtad keresztül valakinek érezhessem végre magam. Büszke lehessek rád ily módon. Ne okozz csalódást, sok mindent feláldoztam érted (ezért a képért).”

És mi a helyzet azzal, aki visszahúzódó, vagy szerény, ő benne is dolgozik az ego?

Igen. A szégyenlős embernek kétfejű egója van. Az egyik áhítja a figyelmet, a másik pedig féli. És a kettő között mozog mindannyiunk egója. A negatív kritikától félünk, ami csökkenti ÉN-ünket, és a szégyenlős ember, pedig inadekvát (magát nem megfelelőnek tartó) egóban felsőbbrendűségre törekszik ugyanúgy. Ha többnek, vagy kevesebbnek érezzük magunkat, az ugyanúgy ego, a lényeg az elkülönülésre való hajlam.

A pénz miért ne boldogítana minket?

Miért, az összes gazdag ember boldog? A hírességek unatkoznak és ezért sokszor drogozni kezdenek, vagy isznak vagy veszélyes sportot űznek, ahol rá vannak kényszerülve, hogy a jelen pillanatban maradjanak, mert az elkalandozás az életükbe kerülhet. De az önmegfigyeléssel ugyanúgy a jelenbe kerülünk és nem kell az életünket kockáztatni érte cserébe.

A pénzt is meg lehet szokni, mint mindent. A tárgyak birtoklása nem adhat maradandó boldogságot, legfeljebb kényelmet és némi biztonságot, ami persze nagyszerű dolog. Ám a jóléti társadalmakban könnyű elpuhulni – tisztelet a kivételnek. És az igazán nagy dolgokat nem tudjuk befolyásolni életünkben, pl., hogy mikor leszünk szerelmesek, mikor halnak meg szüleink, vagy veszítjük el kedvesünket stb.

Ugyanez a háború oka is, a szerepekkel, és az az egóval való azonosulás?

Igen, csak makró szinten: mindig többet akarunk, semmi nem elég. És a másik különbözik tőlem, ezért féltem az erőmet. És könnyű a másik szemében a szálkát is észre venni, Jézus szavaival élve, mert addig többnek gondolhatom magam a másiknál.

De, ha pl. nincs pénzem, és szegény, nyomorult vagyok, abban mi a hazugság, miért lenne ez újabb szerep?

Ez mindenkivel előfordulhat, vagy valaki megígérte, hogy örökké gazdagok leszünk, mert egyszer kaptunk valamit a sorstól? A hibát ott követjük el, hogy a múltban megélt dolgokhoz ragaszkodunk sokszor hálátlanul és személyes történetet gyártunk a dolgokból. Pl. „0 euró van a számlámon”, az objektívebb, mint azt mondani, hogy „tönkrementem”. Utóbbi esetben elindul a panaszkodás, önsajnálat, ami megerősíti az egót, mert az imád szenvedni, sértegetni, vagy sértetté válni, drámát létrehozni… Végre történik valami unalmas életünkben és erősebben érezzük (hamis) identitásunkat.

A pletykának is ez a lényege?

Igen, ilyenkor abból nyerjük az erőt, hogy a másik hátán mászunk fel. A mi életünk unalmas, így máséval kezdünk el foglalkozni, addig is elfelejtve értelmetlen életünket.

Mi a megbocsátás?

Mikor nincs a negatív dolgokra reakciónk. Gondoljunk Gandhira. Nem viszonozni a negatívumot sokkal nehezebb, mint visszaszólni a másiknak. Ebben benne van egyfajta elfogadás is. Megengedjük, hogy az legyen, ami van. Nem kell személyes dologként tekinteni arra, ha valaki használja az egóját velünk szemben. Éppen mi voltunk ott, de mással is így viselkedett volna az illető, hiszen ez egy program. Nem személyes ügy. Ugyanúgy működik nyolc ezer km-rel arrébb pl. Amerikában, mint nálunk idehaza. Ez mechanikus folyamat.

Folytatás: 5/4. rész: érzelmek, gondolatok, vallások, szülői konfliktus, bűnözés, társadalom