Csak az elme nyugtalan, az élet nem az. „Meg szeretném állítani a fájdalmat és jól érezni magamat!”

Angol verzió: Only the mind is concerned, not the life. ’I’d like to stop the pain and feel fine!’

„Mit kellene tennem (?), meg szeretném állítani a fájdalmat és jól érezni magamat!”

A megállítás akarása az, ami a bajt okozza. Hadd legyen a fájdalom ott. De figyeljük meg őt! Így megláthatjuk mi az, ami nem mi magunk vagyunk… A küzdelem csak eltúlozza a kényelmetlenség érzését, mert néhány értelmezést is hozzá adunk a tapasztalatunkhoz, ami nagyobb zajt fog csapni… Hadd történjen meg a reakció. A kontrol és az identitásunk elvesztésének félelme, az álmainkban a feladás félelme, a magányosság félelme előjön, mint a kígyók, hogy megijesszenek minket… – meg szeretném állítani a fájdalmat és jól érezni magamat

De ezek a figyelmünk erejéből származnak. Mi támogatjuk őket. Ez képes megölni a békénket és boldogságunkat. Ezek csak nagy figuraként jelennek meg az elménkben. Vessünk egy pillantást erre, hogy észrevegyük miért ragaszkodunk hozzájuk. Ki tartja meg őket? Nem tudunk törekedni erre, ami ez – ami felülmúlja ezt -, mert már eleve ezek vagyunk… Nincs szükségünk semmilyen spirituális gyakorlatra, hogy ezek legyünk. Kié ez a szomorúság? Mi nem lehetünk szomorúak, hanem mi vagyunk azok, akik érzékelik, tudatában vannak a szomorúságnak. Tartsuk fenn a létezés egyszerű érzetét: „Én vagyok.”. Ez a forma nélküli létezés… – Meg szeretném állítani a fájdalmat és jól érezni magamat

Ne induljunk el semerre többé

Nincs annál értékesebb felfedezni való ebben a formában, hogy megtudjuk kik vagyunk valójában. Ez nem csak elmélet, a felébredés lehetséges dolog: szabadnak lenni a kételyektől és félelmektől. Ne induljunk el semerre többé. Bármilyen érzés, gondolat merül fel a figyelem hatására, ne azonosuljunk velük. És akkor mi marad itt? Semmi nem tud elérni minket, ami köztünk és e között van. Tehát ne figyeljünk többé a kígyó hangjára. Az elme segítségünkre lehet a normál életvitelben, de soha nem fogja tudni megmondani kik vagyunk mi magunk. Nincs szükségünk filozófiára… melyből megismerjük a Self-ünket. Tükörre van szükségünk csupán.

Mikor szabadok vagyunk az ítélkezéstől vagy azonosulástól, akkor nincs energia, mely elszivárogna az érzékeken át és marad az öröm. Nem akarunk semmit, tehát szabadok vagyunk. Mi már „készen vagyunk”. Nincs szükségünk arra, hogy bármit megtegyünk. Nem kell fejlesztenünk rajta. Felismerésre van szükségünk csupán. És nincs sztenderd válasz, mikor az igazságot keressük. Ez nem csak egy válasz a kérdésre, hanem válasz a kérdezőre is. Képesek vagyunk hinni Istenben, de a Self-ben nem.

Csak az elme nyugtalan, az élet nem az. De bárhová megyek, nem vagyok a Self-en kívül. Az egy, amelyik azonosult az éntudattal azt gondolja, hogy bármi ami megtörténik az életében, azt a környezete okozza, beleértve az őt körülvevő embereket is. Az éntudat okozza az összes problémát. Ne akarjuk megoldani az életünket, csak találjuk meg ezt az éntudatot és figyeljük meg mi történik. És mi a jó a múltban, ami létrehozza ezt az éntudatot? Senki nem akarja a múlt havi ételt megenni… Ne beszéljünk a jövőről sem. Legyünk az, akinek nincs története.

Ebből a perspektívából minden spontán létezéssé válik

Ez nem egy éntudat, ami eggyé válik minden mással. Nem, ez a pszichológiai entitás éntudata, ami azt az érzést hordozza magában, hogy független cselekvő. Nincs két dolog és minden forma a Self-ből ered. Ugyanazt a Self-et fogjuk érzékelni minden élőlényben. Nem én látom a világot olyannak amilyen, hanem olyannak látom a világot amilyen én vagyok. Ebből a perspektívából minden spontán létezéssé válik.

Nem marad hely semmilyen ideának. Tehát maradjon az, ami marad… Nem tudjuk folyamatosan élvezni az életet, mert az elmére figyelünk, mely megmondja, hogy a dolgoknak hogyan kellene történnie. Szenvedés marad hátra. Az élet egy misztérium és megoldhatatlan, tehát ne próbáljuk ezt megtenni. Csak figyeljünk. Ne aggódjunk semmi miatt. Ehhez a játékhoz semmi közünk sincs.