Ez a létezés valódi temploma –a szellemiség felszabadítása, az ego le tud rombolni minket

Angol változat: This is the real temple of beingness – liberation of spirituality, ego can destroy you

A lélek felszabadítása a valódi szabadság

Az ego nem fogja és nem tudja megölni önmagát, de mindez létrehoz egy elszeparálódást, egy távolságot az „Én” és a Self között. Tehát mi (mint ego) nem kellene, hogy bármit is csináljunk. Azt kellene mondanunk: úgy legyen… Ennek ellenére a valódi Self felfedezése valójában az „Én”-nek a felismerése, mikor meglátjuk, hogy mi az pontosan. Ez nem egy személy, és nem egy gondolat… – a szellemiség felszabadítása, az ego le tud rombolni minket

A pszichológiai éntudat is csak egy gondolat. Ám, amikor rendkívüli módon az „Én vagyok” felismerésre kerül, valami még finomabb dolog bukkan elő mögötte. Ez egy olyan szoba, amibe csak akkor tudunk belépni, ha kívül hagyjuk az elménket… Mert egyetlen oszthatatlan és mindenre kiterjedő realitás létezik és ez az, akik mi valójában vagyunk. Amiről írok, abban nincs semmi új, a bölcsek már régen felfedezték ezt az egyszerű igazságot. Tehát, mi a látott dolgokkal azonosulunk és ez a probléma… De melyik, a látó azon pozíciója ahonnan ténylegesen láthatóak a dolgok? És vajon ez is csak egy tárgy a látó tekintetében?

A valódi megértés eltávolítja az elszeparálódás érzetét

A valódi tudásnak tapasztalaton kell alapulnia. Képesek vagyunk forma nélkülivé válni, mint a víz? Ezáltal nincs senki az éntudatban, mert mikor megkérdezzük „kik vagyunk valójában?”, akkor nem találunk ott senkit… Az éntudattal való azonosulás értelmezése ad okot arra, hogy egy személyes elmét hozunk létre, de ez nem valós. Így, amikor elvágjuk ezt a tendenciát, a valóság magától jelenik meg tiszta létezésként. Ez a valódi „Én”, ami maga a létezés. De, amíg a kereső ennek mély felismerésében nem részesül, addig ez csak egy koncepció marad az elménkben. Ha nem marad hátra a megkérdőjelezhetetlen, akkor a személyiség hipnózisa még ott marad felismerésre várva. Ez érdekes számomra, mikor felteszem a kérdést „ki vagyok én”, és, hogy hol lakozik és micsoda az az „én”, de senki nem tudja megmondani… A valódi éntudat, maga a Self, nem egy személy, hanem amivel mindannyian azonosak vagyunk, ezt hívják megszabadulásnak.

Hadd történjen meg a cselekvés azonosulás nélkül – az ego lerombolhat minket

Az elme csak egy tolmács. Felfedezésével belül a tiszta és megváltoztathatatlan természet jelenik meg, és véget ér az elme varázslata. A világban a tapasztaló, illetve a cselekedet vagy működés tapasztalata is mind az egyetlen tudat játéka csupán. És képesek vagyunk egyszerűen ellazulni a létezés természetes állapotában, felül múlva az elszeparálódást. De sajnos mi inkább készségeinket fejlesztjük, hogy irányíthassuk és kontrolálhassuk az életet… Azt gondoljuk, hogy rengeteget tudunk, de mit tudunk valójában? A nyilvánvaló hiba a létezéssel való azonosulás éntudatként, mely maga az elképzelés, hogy mi birtokoljuk azt, akik vagyunk. Mi, akik a megfigyelői vagyunk Isten színdarabjában, érinthetetlenek vagyunk általa, szóval csak azt akarom mondani, hogy nem lustának kell lennünk ettől függetlenül, és szükségünk van gondolatokra és aktivitásra, ami nem mond ellent a létezésnek, de ne azonosuljunk ezekkel.

Kik vagyunk mi itt és most?

Amikor bármi lefoglalja a figyelmünket, akkor annak energiát adunk. Élveznünk kellene az életet ilyen módon… Mi vagyunk maga a Self, és nem a személyes ego. Létezzünk hát úgy, mint a jelen tudatosság. A Self határtalan és nincs mozgásban, és mi nem különféle dolgok vagyunk, hanem semmik, mint egy üres tér vagy óceán… Az elme csak egy hullám, tehát, miért ne figyelnénk meg, ám ezen kívül miért azonosulnánk vele? Semmivel sem kellene azonosulnunk, annak maradva akik valójában vagyunk… Ez a titok, a legnagyobb tanítás… Létezik egy tér, ami az erőfeszítés nélküli tér maga, a leválás, és ez felülmúlja az elme szintjét, és mi megtapasztalhatjuk mindezt…