Gyermekpszichoterápia X. – gyermek pszichoterápia, gyermekpszichológia, gyermekpszichológiai könyv

9. rész

FIGYELEM! Tankönyvszagú elméletek. Ezeket a cikkeimet azoknak javaslom, akik komolyabban pszichológiát tanulnak (rendelkeznek már valamilyen alappal) és szeretnének még jobban elmélyedni ebben a tudományban a klasszikus megközelítéseket illetően. De az út végtelen hosszú (főleg az abszolút igazság tekintetében) és a kedves olvasó talál olvasmányosabb, játékokban gazdag egyéb cikkeket is ezen az oldalon.

Ezek a cikkek sajátságos életszemléletemről szólnak, kérem ne tekintse őket szakpszichológiai írásoknak.

Az iskola előkészítés problémái – gyermek pszichoterápia, gyermekpszichológia, gyermekpszichológiai könyv (folytatás)

Miután a kötelező iskolákban fokozatosan megszűnt az előszelekció, majd az utószelekció lehetősége, az iskolarendszer mindenkit magába fogad és meg is tart, a célok, szervezeti keretek, feltételek, módszerek, szemléletmódok pedig nem igazodtak az új helyzethez, növekszenek a nehézségek az oktató-nevelő munka színvonalának kívánatos növelésében.

Ennek a helyzetnek és a növekvő követelményeknek csak úgy lehet megfelelni, ha az iskola belső működési mechanizmusait, amelyek még a szelekció szükségszerűségének, lehetőségének és tényleges gyakorlatának megfelelően alakultak ki, át kell alakítani – gyermek pszichoterápia, gyermekpszichoterápia, gyermekpszichológia, gyermekpszichológiai könyv.

Olyanná, hogy az eleve a gyerekek közötti szélsőséges különbségekre épüljön, azokból kiindulva legyen képes működni.
Ha az adott rendszer nem képes kellően figyelembe venni a beáramló elemek különbségeit, és a feltételeknek meg nem felelőket szelektálni sem akarja, akkor kiépíti azokat a szerveit, amelyek segítségével előkészíti a beáramló elemeket, hogy azok jobban megfeleljenek lehetőségeinek a végső cél érdekében.

Az előkészítésnek két alapvető módja ismeretes: a kompenzálás és a temporizálás. A kompenzálás lényegében időveszteség nélküli felzárkóztatás. Ez azonban csak bizonyos szintű elmaradás esetén jár sikerrel. Az esetek bizonyos hányadánál lehetetlen elérni a kívánt színvonalat a rendelkezésre álló idő alatt.

Ilyenkor az előkészítés másik módja: a temporizálás (az alkalmas időpont kivárása) segít. A fogalom eredeti tartalmától eltérően azonban nem puszta kivárásról van szó, hanem annak felismeréséről és belátásáról, hogy az esetek bizonyos hányadában a sikeres kompenzáláshoz több időre van szükség.
Jelenleg az előkészítésnek a kompenzációval megoldható és megoldandó kérdéseiről esik szó. Ámde a kompenzáció csak meghatározott határokig lehet eredményes. Hogy illúziókban ne ringassuk magunkat, igyekezni fogunk a kompenzáció korlátaira is rámutatni, amikor már csak a temporizáció segíthet, illetőleg a szelekció (a szélsőségesen retardáltak, a fogyatékosok esetében).

Az iskolába lépő korosztályok heterogenitása – gyermek pszichoterápia, gyermekpszichológia, gyermekpszichológiai könyv

Az óvónő és a tanítónő naponta érzékeli, hogy az adott (osztott) csoportba, osztályba tartozó gyermekek között igen nagyobb a különbségek. E tényt annyira megszoktuk, hogy egészen természetesnek tekintjük. Valóban az is. A probléma ott kezdődik, hogy e különbségeket sem az óvoda, sem az iskola mai működési mechanizmusai, szervezeti megoldásai, módszerei nem tudják kellően figyelembe venni. A csoport, az osztály egészéhez vagyunk kénytelenek igazodni. Ennek következtében a fejlődésben megkésettek is és a gyorsabban fejlődők is kevesebbet, s főleg mást kapnak, mint amire készek és szükségük van.

Ezek ősi problémák, felismerések. Sokféle elgondolást próbáltak ki századunkban feloldásuk, megoldásuk érdekében. Ezek egy része látványosan megbukott, más részük szerény eredményeket produkál. A lassú előrehaladás, a kudarcok oka jórészt arra vezethető vissza, hogy nem ismerjük kellően a gyerekek közötti fejlettségbeli különbségeket. Amit tudunk, abból nem vontuk még le a szükséges következtetéseket.

A hatvanas és a hetvenes években a világ sok országában számos olyan programot hirdettek meg és terjesztettek el, amelyektől azt várták, hogy felszámolja, lényegesen lecsökkenti az iskolába lépők közötti különbségeket, a hátrányos helyzetből származó elmaradást. Nem számolta föl. Egyrészt mert már a kompenzálás kiindulópontja hibás volt, másrészt nem vette tekintetbe a gyermekek közötti különbségek tényleges mértékét és jellegét.

Ahhoz, hogy a naiv, utópisztikus reményekből kigyógyuljunk, hogy a probléma súlyának megfelelő komplex megoldások szükségességét belássuk, azon kitartóan és hosszú távon tudjunk dolgozni, szembe kell néznünk a tényekkel.
Mindenekelőtt az életkorbeli heterogenitáson gondolkodjunk el. Tegyük föl magunkbank a kérdést: kiket tekinthetünk azonos életkorúaknak, akik ugyanabban a percben, napon születtek? A comeniusi alapokra visszanyúló iskolaszervezés egy évben egyszer valósítja meg a beiskolázást, ezért egy korosztályt egyszerre léptet be az iskolába. Adott korosztályba tartozó gyermekeket életkoruk szerint homogénnek tekint.

Sajnos ez a szokásos szervezési megoldás együtt jár azzal a szemléletmóddal, hogy akik azonos korosztályhoz tartoznak születésük dátuma szerint, azoknak fejlettségüket tekintve is egyenlőknek kell lenniük. Ha nem egyenlőek, akkor a kevéssé fejlettek elmaradottaknak, tehetségteleneknek, az erősen fejlettek pedig okosaknak, ügyeseknek, tehetségeseknek minősülnek.

Pedig lehet, hogy az egyikük még csak 73 hónapos, a másik pedig 84 hónapos. A 12 hónapnyi különbség 6 éves korban még igen nagy. Ahhoz, hogy ezt a különbséget jól érzékelhessük, ismerkedjünk meg a fejlettségi küszöb fogalmával.
Az 5-6 éves gyerekek tudását (intellektuális fejlettségét) is és magatartását (neveltségét) is tesztek sorozatával mértük. Ezekből alkalmas módszerekkel tudásindexet és magatartásindexet számítottunk. Az index skáláját úgy választottuk meg, hogy az 5-6 éves gyerekek átlagos fejlettsége (vagyis 72-73 hónaposak fejlettsége, akik a jelenlegei beiskolázás szerint a felvétel határát képezik; a 72 hónaposakat még nem vesszük fel, a 73 hónaposak viszont belépnek az iskolába), szóval ezek fejlettsége 50 P legyen. Így ez egyben a beiskolázás alsó szintje is.

Ha a korábban feltett kérdést úgy fogalmazzuk, hogy vajon az azonos napon, héten született gyermekek egyenlő fejlettségűek-e, akkor megérthető a következő kérdés is. Vajon hány napnyi életkorbeli különbség jelent egyben fejlettségbeli különbséget?

A számítások szerint az életkor fejlettségi küszöbe tudásindexre 56 nap, a magatartásindexre pedig 73 nap. Vagyis az 56, illetőleg a 73 napos intervallumon belül születettek intellektuális és magatartásbeli fejlettségüket tekintve is azonos életkorúak. Az ennél nagyobb időkülönbséggel születettek viszont nem. (Mindez természetesen csak az 5-6 évesekre igaz, más életkorban mások a fejlettségi küszöbök.)

Ebből az következik, hogy a beiskolázás határán levő két hónapra, a 72-73 hónaposak csoportjába tartozó gyerekek gyakorlatilag nem különböznek egymástól életkor szerinti fejlettségi küszöbüket tekintve. Mégis a 72 hónaposak még egy egész évet óvodába járnak, a 73 hónaposak pedig megkezdik iskolai tanulmányaikat. Továbbá: a 73-74 hónapos és a 83-84 hónapos elsősök ugyanazt tanulják, holott számottevő mértékben különböznek egymástól.

Már ezek a tények is elegendőek ahhoz, hogy megkérdőjelezzük a hagyományos beiskolázás merevségeit. A heterogenitásból fakadó problémáknak azonban az életkorral magyarázható különbségek csak kisebb forrásai. Az egyes gyermekek ugyanis az életkor szerinti fejlettségbeli küszöbön (amit életkori csoportátlagokból kaptunk) belül is igen nagy mértékben különböznek egymástól. Ismerkedjünk meg a fejlettség néhány jellemzője, mutatója szerint kapott különbségekkel.
A testi fejlettség mutatói közül a fülpróba (alakváltozás) és az ujjpróba (mozgáskoordináció) érdemel figyelmet.

11. rész