Gyereknevelés: könyvből vagy megérzésre?

Megjelent: Családháló

1) Első és legfontosabb: Lehet-e egy gyereket könyv alapján nevelni? 🙂
Annyi féle, egymásnak ellent mondó írás születik a gyermeknevelés
témakörében. Mi célt szolgálnak ezek a könyvek azon kívül, hogy
beparáztassák a kismamákat, ha nekik nem ez lenne az elképzelésük…

A kommunikációban az adó és a vevő is fontos szerepet tölt be, mert könyv születhet pl. tapasztalat alapján is, hiszen mindenki volt gyerek és mindenkinek lehet véleménye és a véleménynyilvánítás pedig alkotmányos alapjog.

A tankönyvszagú elméletek persze sokszor nem találkoznak a valósággal, a pszichológiában sok egymással ellentétes pl. szakaszelmélet fogalmazódott meg, melyben a különféle elmék egymással hadakoznak.

Elképzelhető, hogy valakiben félelmet kelt, mert meg akar felelni a könyvnek pedig egy sablont nem lehet mindenkire ráhúzni, de ez nemcsak a gyereknevelésre igaz és az is előfordulhat, hogy valakit segít néhány jó tanács. Színes a világ és a bölcs ember megérzését felhasználva meghallgatja esetleg mások véleményét, de kiszűri a lényeget.

 

2) Azt mondják a sorsunk előre meg van írva. Akkor mégis milyen befolyást
tud ránk gyakorolni a szülő? Mi határozza meg a gyerekkorunkat, majd az
azt követő felnőtt létünket?

Ki mondja, hogy meg van írva a sorsunk előre, mert biztos van olyan, aki az ellenkezőjét állítja? Fontos, hogy a forrás hitelességéről meggyőződjünk, ahogy a paradicsomot is megnézzük mielőtt megvesszük, pedig az nem olyan kardinális dolog, de fontos az is.

Mi úgy tekintünk erre a sok információra, hogy amivel már alapból egyetértünk az elolvassuk, amivel nem azt dislike-oljuk. A vélemény szubjektív, részigazság, nem sok köze van az igazsághoz, és ki fog a komfortzónából kijönni, hogy objektíven a saját szűrője nélkül tekintsen a valóságra? Ha megvan előre írva a sorsunk, attól még az élet minőségét befolyásolhatjuk, vagy az is megvan előre írva, hogy ezen sem szabad változtatnunk?

Ha nincs megírva előre, akkor nem számít milyen szülő? Sok dolog határozza meg a gyerekkorunkat: örökölt hajlamok, környezet, jelenlegi megküzdési stratégiánk, anyagi háttér stb., de a legfontosabb az önismeret. És itt a szülő önismerete a legfontosabb, mert a gyerek lemásolja a dolgokat (utánzással tanul többek között). Ezen kell legyen a hangsúly, különben minden elcsúszik. Ez a legnagyobb dolog, amit a gyermekeinknek átadható a valódi, hiteles önismeret.

Aki ebben jó, az a puszta jelenlétével is tanít. A gyerek látja, hogyan reagál és ő is elsajátíthatja azt. Aki pedig ráerőszakolja a gyerekére, akár félelemből, hogy így viselkedjen, vagy úgy, az idomításnak minősül. Az emberek azt hiszik csak a szülő beszélhet a gyereknevelésről, pedig azzal, hogy valakinek gyereke születik még nem lesz automatikusan jó szülő. Természetesen könnyű okoskodni, ha nincs mögötte tapasztalat, de meglátásai bárkinek lehetnek, mert mindenki volt gyerek.

 

 

3) Hogyan neveljünk jól gyermeket? Bár ez is kicsit ellenkezik az első
kérdésemmel, de mégis érdekelne, hogy akkor mi a jó, és mi hogyan tudjuk a
legjobbat adni úgy a gyerekünknek, hogy ne korlátozzuk, de ne is engedjük
“károsan” szabadjára?

Legyünk mellette és figyeljünk rá, de csak a háttérben, ha szükség van rá természetesen azonnal ott termünk. De hadd élje meg önmagát. Ne erőltessük rá a vallásunkat, véleményünket, szakmánkat stb., és mi is tanulhatunk tőle, mert a gyerekeknek még nincs tele a fejük, őszinték, tiszta a szívük kezdetben és minket tükröznek vissza.

Ha nem rontjuk el, így is marad. Még nem kalkulálnak, mindent, amit mi rossznak, jónak ítélünk meg szétszabdalva a valóságot, ők még egységben látnak. Mindegyik gyerek más, valaki szerepelni akar, mert éhezi a figyelmet, nem figyeltek rá, így nárcisztikus lesz, sok híres emberre igaz lehet ez. Nincs mondandója, de folyton szerepel.

De az is lehet, hogy túl sokszor megtapsolták őt és ezért lesz magamutogató, nyomulós ember. Az ő szarvát, egóját le kell törni, de a gyenge önbizalmú gyereket pedig támogatni kell, éppen ellentétesen. A valódi nevelés művészet, mert amikor egy gyerekkel találkozom és beszélgetek, őt nem lehet okoskodással meggyőzni.

Inkább játszani kell vele és így megmutatni a dolgokat, de nem határozott céllal, hanem kicsit hagyva, hogy a valóság döntse el, minek kell a felszínre bukkannia. Mindenki tehetséges legalább egy dologban és az első 7 év nagyon meghatározó a gyermeknevelésben, mely hatások egy életre szólnak.

 

 

4) Mit gondolsz miért van ekkora piaca az anyákat, apákat, gyerekeket,
kamaszokat… segítő könyveknek? Valamit mégiscsak rosszul csinálunk ha
ennyire rászorulunk ezekre az irományokra, nem? Ha nem, akkor pedig azért
olvassuk mert kételkedünk magunkban és a döntéseinkben?

A kérdésben ott a válasz, és azért sokszor igaz, hogy valamiből az publicistának is meg kell élnie. Talán mi is ezt tesszük mikor erről beszélgetünk. Manapság sok minden üzlet: az egészség, azon belül a táplálkozás stb. És kívül keressük a megoldást, mert az érzékszervek kifelé nyílnak és nem elcsendesedve önmagunkban.

Az emberek manapság mindent fejben élnek meg, és azt hiszik az infó elolvasása elég. Pedig az csak az első lépés. Mostanában naponta elolvasok egy könyvet, mert érdekel az emberek meglátása, véleménye és jó szakember szeretnék lenni.

De mindig a tapasztalatra helyezem a hangsúlyt, mert abból lesz valódi tudás. A többi csak elmélet vagy igaz, vagy nem. Ezért bárkivel találkozom már első alkalommal módszereket adok át, mely a több száz visszajelzés alapján megváltoztatja az emberek életét pozitív értelemben.

Én rengeteget tanulok az emberektől, sok száz bizalmas beszélgetés, egyéniség… Keressük a válaszokat, de ha csak önmagában túl sokat olvasunk egyre jobban összezavarodunk. Az első lépés a stabil pont megtalálása önmagunkban, tehát nem a létrehozása, mert amit létrehozunk, bármikor el is veszíthetjük.

Nem egy “image” képről beszélek, mert a rólunk alkotott kép nem egyenlő önmagunkkal. Erre vannak módszerek, amik segítenek ebben a felismerésben. Ha ez megvan, akkor már nem tud többé beszippantani a társadalom félelemre és vágyra alapozott sajátosságaival. Többé nem érezzük úgy, hogy vergődünk ide-oda céltalanul…

 

 

5) Szerinted mi az életben a gyerek és a szülő feladata a pszichológia
szemével?

A pszichológia szemszögén keresztül sok, ahogy beszéltük egymással ellentétes megközelítés létezik. Így inkább a sok elmélet helyett a legfontosabb dolgokat említem meg. Ahogy a cikkben már leírtam, hogy élő folyamat vagyunk, nem tárgy.

Minden gyerek egyedi, ha nem nyomjuk rá saját elképzeléseinket, akkor egymástól tanulhatunk, az egész élet erről szól. A bölcs szülő nem “befektetésként” vállalja a gyereknevelést és nem alakít ki függőséget “amíg az én kenyeremet eszed” stb. A gyerek ellenáll a buta ideológiáknak, de előbb utóbb képmutató lesz, mert függőségben él.

Nem tehet mást, jön a lázadás, de negyven év felett nem nagyon vannak hippik… Clinton is hippiként kezdte. Mi mégis megijedünk, ha ideig-óráig furcsán viselkedik a kamasz. Védeni kell a gyereket, de nem korlátozni és meditatív légkör megteremtése nagyon fontos. Abból nő ki a virág, a megfelelő közegben…

Manapság csak a “külső”, felületes dolgokon, kinézeten van a hangsúly. A gyereknek általában még sok az energiája, ezért lázad, rosszalkodik. Emlékezzünk rá, hogy mi is voltunk gyerekek és volt humorunk, amikor a létezést nem élet-halál harcként fogtuk fel. “Inkább változzon meg a világ, ahogy nekem megfelel” sajnos sokszor ez az arrogancia a jellemző.

Így jöttek létre a pszichológiában az elhárító mechanizmusok, hogy “mindig nekünk legyen igazunk”. A valódi nevelés nem erőszakos, csak az elme imád irányítani, ráerőszakolni a dolgokat másokra. Aki fejlett önismerettel rendelkezik nem akarja folyton uralni a másikat, nem játszmázik azzal, hogy üvöltözik, vagy megsértődik.

A gyerek könnyen alakítható, formálható, mert még nyitott. Szaporodni az állatok is tudnak, de megfelelően gyereket nevelni, megélve a szexualitást, nem hozva létre felesleges bűntudatot, elfojtást, na az már művészet…