Gyermekpszichoterápia XII. – gyermek pszichoterápia, gyermekpszichológia, gyermekpszichológiai könyv

11. rész

FIGYELEM! Tankönyvszagú elméletek. Ezeket a cikkeimet azoknak javaslom, akik komolyabban pszichológiát tanulnak (rendelkeznek már valamilyen alappal) és szeretnének még jobban elmélyedni ebben a tudományban a klasszikus megközelítéseket illetően. De az út végtelen hosszú (főleg az abszolút igazság tekintetében) és a kedves olvasó talál olvasmányosabb, játékokban gazdag egyéb cikkeket is ezen az oldalon.

Ezek a cikkek sajátságos életszemléletemről szólnak, kérem ne tekintse őket szakpszichológiai írásoknak.

A heterogenitásból fakadó problémák – gyermek pszichoterápia, gyermekpszichológia, gyermekpszichológiai könyv (folytatás)

A homogén osztályok több mint hatvanéves múltra tekintenek vissza az angolszász nyelvterületen, különösen pedig Angliában, ahol a tanulók nagy hányada még ma is ilyen osztályokba jár – gyermek pszichoterápia, gyermekpszichoterápia, gyermekpszichológia, gyermekpszichológiai könyv.

Ez a módszer még akkor született, amikor a különbségeket minden kétséget kizáróan vele született adottságokkal magyarázták. Az adottságok pedig eleve meghatározzák, hogy kiből mi lesz. Fölösleges tehát együtt tanítni a különböző intelligenciájú gyermekeket. Ezért háromféle osztályba, iskolába csoportosították és csoportosítják még ma is őket: alacsony, közepes és magas IQ osztályokba.

Ez ellen a megoldás ellen – mint diszkriminációs eljárás ellen – megszületésétől kezdve folyik a harc. Eleinte nem sok eredménnyel, mert hívei a hatékonyságra hivatkoztak. Az elmúlt másfél évtizedben azonban olyan vizsgálatok láttak napvilágot, amelyek a heterogén osztályokba járók átlagos teljesítményét a háromféle homogén osztály átlagos teljesítményével vetették egybe. Az eredmény: nincsen különbség, sőt egyes mérések a heterogén osztályokat mutatták valamivel jobbnak. Ugyanakkor a homogén osztályok sokkal jobban növelik a kibocsátottak műveltségbeli különbségeit, minta heterogén osztályok.

Más a helyzet a heterogén nagycsoportokon (egy-három osztálynyi tanuló) belüli homogén kiscsoportokkal és mikro csoportokkal. Ha a homogén csoportok állandóak és az együtt töltött idő túlnyomó hányadában elkülönülten dolgoznak, a következmények ugyanazok, mint a homogén osztályok esetében. Ha viszont csak egyes tantárgyakra, a nagycsoport közös idejének egy részére terjed ki a homogén csoport szervezés, továbbá az adott tanuló egyidejűleg különböző jellegű csoportok tagja, és ezekben a feladatoktól függően váltakozva dolgozik, akkor a homogén kiscsoportok és mikro probléma megoldásának hasznos eszközei lehetnek. Sajnos az ilyen szervezés és oktató-nevelő munka még inkább a jövő lehetősége, mert sokkal fejlettebb pedagógiai kultúrát és eszközrendszert igényel.

.
A következtetés egyértelmű: a homogén osztályok és állandósult homogén csoportok társadalmi diszkriminációt okoznak, együtt vett hatékonyságuk nem jobb, mint amit a heterogén osztályokkal el lehet érni, ugyanakkor jobban növelik a társadalom műveltségbeli rétegei közötti távolságokat. Ez az út tehát zsákutca.
Ezt azért kell hangsúlyozni, mert ilyen törekvések sajnos burkolt vagy nyílt formában a mi iskolarendszerünkben is fölbukkannak. Vannak, akik újításként hirdetik tanulóik különböző szintű osztályokba történő szétválogatását, mások érzik, hogy ezzel nem nagyon illik dicsekedni, de suba alatt megcsinálják. Egyértelműen hatástalan és káros eljárás ez.
A heterogenitásból fakadó problémák tehát nem oldhatók meg homogén osztályok szervezésével.

Ebből nem az következik, hogy a homogenizáló szervezés általában is használhatatlan. Kizáró feltételként csak azt kell figyelembe vennünk, hogy ne jöjjenek létre különböző kategóriákat, szinteket képviselő csoportok, amelyekben a gyerekek hovatartozási státusa több mint egy-két esztendőre állandósul (kivéve a fogyatékos gyermekeket – bár e vonatkozásban is vannak kísérletek és vélemények, melyek szerint csak a legszélsőségesebb eseteket szabad elkülöníteni).

Széles körben elterjedt és igen sokféle gyakorlati megoldása van a kompenzációs célú homogenizáló szervezésnek. Ennek az a lényege, hogy az elmaradó gyermekeket legföljebb egy-két éves időtartamra leválasztjuk a heterogén csoportokról, miáltal azok szélsőséges heterogenitását számottevően csökkenthetjük. Ugyanakkor az elmaradó gyermekkel különleges feltételek közepette foglalkozhatunk felzárkóztatásuk, a heterogén osztályokba való visszahelyezésük érdekében. Nálunk ez a lehetőség a korrekciós osztályokban intézményesült.

.
Az ilyen célú önálló osztályok szervezésén kívül nagyon sokféle kísérletet végeztek a nagycsoportokon belüli kompenzációs célú homogén kiscsoportok és mikro csoportok működtetésének tanulmányozása végett. Megállapítható, hogy a megfelelő eszközrendszer, szervezési módok és módszerek esetén a nagycsoporttal együtt töltött idő egy részét a kompenzáció céljaira felhasználva megakadályozható a kategorizáló elkülönülés, ugyanakkor e tanulók sajátos lehetőségeit is jobban figyelembe lehet venni. Hazánkban a kompenzációs célú kiscsoportok vagy mikro csoportok rendszere-módszere még nem alakult ki. A korrepetálás intézményesítése e lehetőség csíráinak tekinthető, a feszítő szükséglet tüneteként vehető számba.

.
A homogenizáló szervezés másik lehetősége a temporizálás. A francia terv szerint például a kevéssé fejlett gyerekeket olyan módon választják külön, hogy eleve két évre elosztva sajátítják el az 1. osztály anyagát (nyilván igen alaposan), a 2. osztálytól kezdve a többiekkel együtt haladnak. Ebben az esetben tehát külön időt is adnak a felzárkóztatáshoz, a heterogén (körzeti) osztályban való sikeres együtt haladás érdekében. Hasonló elven működik a ,,schulkindergarten” Németországban. De itt az iskolára nem kellően felkészült gyermekek egy évig speciális előkészítésben részesülnek. Nálunk ilyen temporizációs homogenizálást valósít meg az iskolaérettségi szelekció, amely az iskola éretlennek minősülő gyereket egy évre visszatartja az óvodában vagy a családban.

.
A sok és sokféle szervezeti megoldás ismertetését sajnos nem folytathatjuk. De talán ennyi is elegendő a tapasztalatok összefoglalásának előkészítésére. Léteznek olyan homogenizáló szervezési megoldások, amelyek a diszkriminatív kategorizálás veszélye nélkül segítik a szélsőséges heterogenitás és a belőle fakadó problémák csökkentését. Ezek egyike, másika, vagy közülük néhány együttes alkalmazása azonban csak a lehetőségek jelzőiként, előkészítőiként tekinthetők. A problémák megoldását csak a legkülönbözőbb lehetőségek komplex rendszerré szervezésétől várhatjuk. Ez pedig kitartó munkát igénylő távlati feladatként valósulhat meg.

A kompenzálás céljai és korlátjai – gyermek pszichoterápia, gyermekpszichológia, gyermekpszichológiai könyv

A kompenzálással kapcsolatos túlzó elvárások főleg abból fakadnak, hogy nem tették föl eléggé határozottan a kérdést: milyen jellegű és milyen mértékű elmaradást lehet kompenzálni, mennyi idő alatt és milyen tartósan. Mielőtt a jelleg, mérték, idő és tartósság problémáit sorra vennénk, fogalmazzuk meg kissé pontosabban, hogy mit értünk iskola előkészítő kompenzáláson.

Általánosságban szólva a kompenzálás célja az, hogy a gyermek az életkorának megfelelő korosztállyal sikeresen tudjon haladni, ugyanakkor csökkenjen az osztály szélsőséges heterogenitása, ami hozzájárulhat a pedagógiai munka hatékonyságának növekedéséhez, kevéssé szélsőségesen különböző felkészültségű fiatalok kibocsátásához. Ma a sikeres együtt haladás kritériuma a kettes érdemjegy. Kérdés, hogy ez siker-e valóban, vagy nem kellene-e a jövőben megvizsgálni, hogy elégséges-e az elégséges.

De ne nehezítsük a helyzetet, fogadjuk el, hogy a valódi (nem a kegyelemből, a statisztika miatt adott) kettes a sikeres továbbhaladás jelenlegi kritériuma. A kompenzálás minimális gyakorlati célja tehát a közepes és az erős kettes színvonalú tanulmányi eredmény.

Az iskola előkészítő kompenzálás az előzőek értelmében azt a minimális célt tűzi maga elé, hogy az iskolába belépő gyerekek ennek a kritériumnak megfeleljenek. Lehetséges ez? Elvileg igen, gyakorlatilag csak részben.
Kezdjük a problémákat a tartóssággal. Az elmúlt tizenöt évben sok olyan kutatást végeztek, amely tovább követte az iskolára felkészített gyermekek sorsát. Ugyanis az előkészítő-kompenzáló munka hatékonysága, sikere a mérések szerint adott feltételek esetén egyértelműen bizonyított.

Minden kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a továbbra is hátrányos családi környezetben élő gyerekek nagyobb hányada fokozatosan elveszti jobb induló szintjét, visszaesik, ha maga az iskola sem kompenzatív, az egyén szintjét figyelembe vevő belső mechanizmus szerint működik.

Mivel ma az általános iskoláink nem ilyenek, az előkompenzálás csak akkor nem naiv, utópisztikus, ha az első évfolyamok sikeres elvégzését, a sikeres, az egyenlőbb esélyű elindulást tűzik ki célul. A sikeres továbbhaladás már az iskola belső megújításának a kérdése.

13. rész

.