Hogyan tudjuk kezelni negatív érzéseinket, gondolatainkat (depresszió, stressz stb.)?

Angol verzió: How do we manage our negative emotions, thoughts (depression, stress etc.)?

Életünk minden napja során sok ezer pillanat bukkan fel előttünk. De, ha mélyebbre tekintünk, akkor nemcsak egy pillanattal találkozunk. Sok-sok érzelmet és gondolatot találunk. De valójában csak egy momentum van, mely elhalványul mikor gondolatok és érzelmek pattannak ki. Ez a másodperc az egyetlen állandó tényező az életünkben, maga a folyamat és nem pedig a történések. Nem számít mi történik vagy mennyire változik meg az életünk. Szükségünk van arra, hogy figyelmünket erre az állandó csendre, nyugalomra irányítsuk. Mikor barátságba kerülünk a létezéssel, akkor otthon érezzük magunkat – negatív érzések, gondolatok, stressz, depresszió

Negatív érzések, gondolatok, stressz, depresszió

Nem számít kik vagyunk, vagy hol vagyunk. A létezés mindig ugyanaz. Nem változik meg. Emellett a múlt és a jövő csak egy gondolatforma. Emlékszünk arra, hogy pontosan mit csináltunk 3 héttel ezelőtt? Ez csak a múlt, sok-sok gondolat. Mikor a létezés (ez nem azonos azzal, amit annak gondolunk) az alap és elsődleges fókuszunk ezen van, akkor harmóniát érzünk, boldogságot és csendet, nyugalmat. És az élet egyszerű módon bontakozik ki magától. Mi fontosabb? A cselekvés vagy a boldogság? A képzelgés vagy a realitás? Az igazság…

A létezés mindig „működik” és mi ebben vagyunk benne. Bármikor érezhetjük ezt, ha nem használjuk az elménket. Ez minden. Csak figyeljük meg mi történik az életünkben: érzelmek, gondolatok és hangulatok jönnek elő. Tartsuk figyelmünket az állandó pillanaton, mely stabilitást ad számunkra. Láthatjuk ezt megnyilvánulni minden másodperc során. Csak annyit kell tennünk, hogy nem játszadozunk a gondolatainkkal és érzéseinkkel. Nem kell tennünk semmit, csak léteznünk. Úgy legyen. Ne érintsünk meg semmit csak figyeljük a játékot. A létezés létezik, mert nincs másképpen. Nincsenek elkülönült dolgok vagy események. Mikor a figyelmünk a létezésre irányul, akkor egyfajta éberség jelenik meg. Érezhetjük az örömöt és harmóniát. A létezés mélyebb, mint ami megtörténik benne. A létezés mélyebb, bármilyen tartalom is merül fel benne. Elkezdjük észrevenni, hogy milyen mélyek vagyunk.

Mikor bármi elviszi a figyelmünket, akkor ezáltal életet adunk neki. De én nem azt mondom, hogy nem kellene élveznünk ezt a gyönyörű életet. A választás játéka természetes kifejeződése a létezés megjelenésének. Legyünk természetesek, legyünk önmagunk mindennel, minden eseményben. Ebben a megközelítésben felismerjük, hogy bármi is rajzolódik ki a tudatosságban az pillanatnyi és csupán felületes jelenség. Mi tisztán létezünk, és ez minden meghatározást felülmúl. Itt kell maradnunk. Ne sétáljuk el innen. Ezen a módon mi nem gondolkodunk, nem képzelgünk, csak látunk! Maradjunk ezzel a vizsgálattal. Az elme megfigyelés alá kerül. Mit lát tanúként az elme?

Azt képzeljük, hogy egóra van szükségünk, ezért mindig akarunk valamit a másiktól. Abban hiszünk, hogy az emberi kapcsolataink boldoggá tehetnek minket, legalábbis úgy tűnik, amíg ezzel a kivetítésünkkel találkozunk. Az elme sosem elégedett. Ez okozza az összes problémát, mert mindig többet és többet akar. Nagyon jól tudunk élni nélküle. Csak praktikus dolgokra használjuk őt. A önmegvalósult ember nem hord ideákat, bűntudatot az elméjében. Az ő elméje üres, mint az űr. Csak a gondolatokkal, érzéseinkkel harcolunk, melyek bizonyos értelmet jelentenek számunkra. Ez elvezet minket egy bizonyos „hipnotikus” állapotba, ahol a figyelmünk horogra akad a gondolatok és érzelmek áramlásában.

Létezni forma nélkül, a kapcsolódás hiányában. Legyünk ezzel egyek. Érezhetjük a boldogságot, örömöt és békét. Ez a leválasztottság vagy a passzív figyelem gyümölcse. Ez lassan erőfeszítés nélkülivé és természetessé válik. Ne korlátozzuk magunkat semmilyen tudatállapottal sem! Találjuk meg az egyetlen szubsztrátumot az összes állapotnak, az egyetlen egyet, mely sosem mozog az eseményekben. Én korábban létezem, ez finomabb, mint a gondolat és az egész forma nélküli. Ezzel kellene maradnunk.

Bármi is viszi el a figyelmünket, tapasztalattá válik. Ez a szokás egy formája. Néhány tudattalan tendencia megragadja a figyelmünket, mely a nyugtalanság állapotába vezet el bennünket. Ekkor energiát fektetünk abba, hogy ezt az érzést megváltoztassuk vagy elnyomjuk. Meg kell találnunk, hogy ki látja ezt ilyen módon. Felül kell múlnunk minden kapcsolódásunkat, amíg egyedül nem maradunk a személyes self-el. Nem kell kontrolálnunk az alapján, amit mások gondolnak vagy csinálnak. Ezen kívül a probléma nem önmagában a szerep, hanem az, hogy hiszünk benne. Hagyjuk abba az abbéli gondolkodást, hogy mi állítjuk elő saját magunkat! A megfigyelője mindennek az egyetlen realitás, akik mi magunk vagyunk. Az ürességben van egyfajta tisztaság, béke és teljes a létezéssel kapcsolatos megelégedettség. Ezt nem lehet racionálisan megérteni. Az igazságban ez nem elmagyarázható. Paradoxonok és találós kérdések csak az elme számára. Csak tegyük magunkat elérhetővé. Minden rendelkezésre áll most. Nem kellene élveznünk a boldogságot, békét, harmóniát? Miért ne? Csak nincs szükségünk arra, hogy bármilyen tudatállapotot megtartsunk. Láthatjuk az örökké változó életet. Ami nincs ínyünkre, azt folyton elkerüljük. Tehát, akkor ez a világ vagy egy szubjektív játék? Azonosulunk a testünkkel és az elménkkel (érzések, gondolatok) és ezeket gondoljuk magunknak, aztán szenvedve próbáljuk stabilizálni azt, ami mindig változékony. Bármit markol meg a figyelmünk, az lesz a tapasztalatunk. A gondolatok újra és újra jönnek felénk, Az elme pedig egyre jobban fejlődik a beléjük vetett hit, szándék és az irántuk történő érdeklődés révén.