Nem kell, hogy az elménk maradjon az irányítónk – „vagyok, aki vagyok”, félelem nélküli, elme, ego

Angol verzió: The mind must not stay as our leader – I’m that I’m, fearless, mind, ego

A félelemnélküliség és a valódi „vagyok, aki vagyok” gyakorlat

Az ÉN vagy a nekem nem a valódi énünk. Távolítsuk el. Mikor visszamegyünk a kezdetekig, anélkül, hogy bármit hozzáadnánk, akkor ebben a pillanatban a tudatunk tiszta. Itt üresek vagyunk. Most az összes ideát, elképzelésünket eltávolítottuk. Ezt meg kell tartanunk, vagy e nélkül is minden friss tapasztalat marad számunkra? Kik vagyunk mi a fogalmaink nélkül? – „vagyok, aki vagyok”, félelem nélküli, elme, ego

Nem kell, hogy az elménk maradjon az irányítónk és az összes tapasztalat friss lesz számunkra. A tapasztalás tiszta és világos. Talán néhány félelem felmerül, de nem kellene valóságként feljegyeznünk ezeket és így a csendbe fordulnak át. Vegyünk egy mély levegőt érezzük a létezésünket ebben az ürességben. Éppen szenvedést él meg az olvasó? Váljon „nem-telenné”, „hiedelem-nélkülivé”, „történet-nélkülivé”, szabad a koncepcióktól. Hol a létezés vége? Jönni fog idő, mikor több kérdés nem merül fel. Csak a tiszta tudatosság fénye marad… mely bennünk ragyog. Egy vagyok a jelennel, időtlen, változatlan. Fel kellene ismernünk a valódi Self-ünket. Nem a memóriánk vagy kondicionáltságunk, gondolataink, érzéseink vagyunk. Figyeljük meg a töretlen csöndet. .. Pihenjünk meg a jelenben és közben tudjunk róla, hogy az „Én vagyok” tiszta és megérinthetetlen. Ez szabad a félelmektől.

Egyszer ez kétséget kizáróan világos lesz számunkra, hogy „én az vagyok”, akiben szemtanúként a világ eseményei zajlanak és az „én vagyok” nem az, ami észlelhető, hanem éppen ez az, mely felülmúl minden formát és módosításokat.

Az elméről és egóról

Ne merüljünk bele az ego-elme szeszélyes, értelmetlen fecsegésébe többé. Meg kellene fékeznünk az erejét a látszólagos tendenciáknak, ellenállásoknak újra és újra, melyet az elme hoz létre mikor nosztalgiázik vagy szentimentális viselkedési formába burkolózik. Mikor a tudatosságunk ezzel azonosul az elme segítségével, akkor az eredmény egoisztikus lesz. Az ego szemtanújaként kellene léteznünk és semmit sem tenni, csak megfigyelni őt… És mikor az állandó igazságot felismerjük, az ego eltűnik. Ne kényeztessük szentimentális dolgokkal az egót. Felismerve a hamisat, nincs szükségünk arra, hogy a valódit keressük, mert a hamis a valódi oldalról látható. A tudatosság nem egy másik oldal a gondolatokkal történő munkafolyamat eredménye, hanem a tudatosság már létezik, melyben minden törekvés fellelhető, megfigyelhető.

Megállapítást nyer, hogy létezik egy egyszerű felfedezés, de ez nem személyes felismerés. Nem elég, ha ön elkezd hinni ezekben a szavakban… Nekünk, magunknak kell felismernünk ezt tapasztalati utón. Az egyetlen Self egyedül ragyog belül a testben „Én vagyok”-ként. Maradjunk csendesek és vegyük észre mi van ott belül, ami felfedezhető. Ez felülmúlja a cselekedetet és a tevékenységeket. Ki vagyok én? Két cselekvő entitás létezik egyedüli létezőként? Melyik a valódi? Az elme nem segíthet nekünk. Felejtsük el a válaszokat és merüljünk mélyen a kérdésbe, mert minden válasz az elméből jön.

Találjuk meg, hogy mi az az „Én” létezem. Egy pillanatra, ne rögzítsünk semmit sem. „Én vagyok, létezem.” Ez a legtermészetesebb felismerés és tudás. Láthatjuk ezt, de senki nem taníthatja ezt meg nekünk.

Nincs rá szükség, hogy kontroláljuk vagy elnyomjuk a gondolatainkat

Érezzük meg, hogy milyen egyszerű azonnal jelenlétként létezni, anélkül, hogy bármilyen szándékot megtartanánk. Maradjunk belül csendesek. Nincs rá szükség, hogy kontroláljuk vagy elnyomjuk a gondolatainkat. Hadd játszanak anélkül, hogy részt vennénk benne. Maradjunk üresek a szándékunkat illetően. Maradjunk semlegesek. Minden mozgás magától történik meg… Az összes (gondolat, érzés) felbukkan, de a Self-ünket nem érinti meg. Ez erőfeszítés nélküli, közönnyel átitatott éberség, mely a valódi Self-ünk.

Nem mögötte vagy előtte, sem fölötte sem alatta, mert ez nem egy másik jelenség. Ellenőrizzük ezt le belül, de ne gyűjtsünk be túl sok választ vagy benyomást, mert egy válasznak csak egyfajta véleményt kell tükröznie, egy elképzelést vagy egy másik koncepciót. A figyelmünket a tárgyakról az alanyra kellene helyeznünk. Ez nem található meg objektív módon. Szeretjük a problémáinkat és nem bírjuk ki nélkülük.

A kérdésekre nem tud az elme válasszal szolgálni tartós elégedettséget megteremtve. Az élet semmivel sem tartozik nekünk. Ha azt gondoljuk, hogy mi hozunk létre néhány hasítást, elszeparálódást… Azt gondoljuk, hogy sokat tudunk, de mit tudunk valójában? Nem tudunk, csak maradjunk a „nem tudom” terében. Képesek vagyunk ebben a semleges érzésben maradni, felülmúlva az elkülönülésünket?