Nem tudunk hazautazni, mert már ott vagyunk – Isten vagy Buddha felülmúlja a megértésünket vagy az emberi értelmet

English version: You can’t travel home, for you are already there but unaware of it – God (or Buddha) is beyond our understanding or human comprehension

Az elme csak egy hasznos eszköz a praktikus dolgokra

A dualitás szükségszerűen megtörténik a manifesztációval. Mikor a létezés elmeként testesül meg, akkor annak varázslata alá kerül saját megnyilvánulásként, de az elme csak egy hasznos eszköz a praktikus dolgokra. Mikor megpróbáljuk megtalálni a valódi Self-ünket, a személyes azonosulás elvékonyodik az introspekció erejének köszönhetően, ezért a szomorúság vagy félelem természetes módon jön elő. De, nem érdemes törődnünk vele, ha az ego felbukkan. Az azonosulás szokása személyként egy reflex… Legyünk rá tudatosak! Boldogság vagy szomorúság az egy fajtája a hangulatoknak, de ki az az „én”, aki érzi a boldogságot? Az nem egy tárgy. Az elme megfigyelhető, így ez nem lehet azonos az elmével. A figyelem önmagában az elme egy minősége, és ez is figyelem alá vonható – Isten felül múlja a megértésünket, Isten felül múlja az emberi értelmet

A tudatosság, időtlenség – ami nem mozog, erőfeszítés nélküli – nem képes megtartani egy történetet önmagáról. Ez nem egy tanítás, a tükör segít nekünk emlékezni, hogy kik vagyunk valójában. Ne kapjunk fel semmilyen fogalmat. Amilyen hosszan azonosulunk az elmével, olyan hosszan maradunk le a létezésről… Tehát, a gondolatok, érzelmek, jönnek és mennek, ellentétben a létezéssel. Tudatosításukkal továbbra is létezni fognak, de immár nincs szükség törekvésre… Az elme jön, de nekünk nem kell vele elmennünk… Ne gondoljuk azt, hogy az elme segítségünkre lehet. Helyezzük figyelmünket a létezés felfogására, ami természetes. Így hamar természetessé válik és tudni fogjuk, hogy mi magunk vagyunk a Self. Csendben kellene maradnunk, nem ítélkezve, nem harcolva, csak legyen az, ami éppen történik.

Legyen úgy az élet, ahogy van

A tudás előtt már létezünk. Az összes forma később merül fel…. Adjuk át a létezésünket a létezésnek… Nincs szükség arra, hogy megöleljük a pillanatot, hanem engedjük meg a teljes kifejeződésében megnyilvánulni, és csak maradjunk ott csendes létezőként. Az egy téves elképzelés, hogy a személy képes cselekedni vagy nem cselekedni. Azt mondjuk: „Boldog vagyok vagy szomorú vagyok.” stb., de mi vagyunk az, aki mind a kettőnek a tudatában van, mikor ezek felbukkannak! Ez a valódi Self. Legyünk vele, ahol már most vagyunk, ami egy feloszthatatlan hely, a gondolatok előtt. Ne érintsük meg az elképzeléseket sem, hogy lekésünk valamit. Semmit sem kapunk, semmit sem csinálunk. Jó vagy rossz, nincs szükségem ezekre.

Isten (vagy Buddha) felülmúlja a megértésünket vagy az emberi értelmet

Sokkal fontosabb tudnunk, hogy kik vagyunk, mint hogy megtudjuk ki Isten vagy Buddha. Isten mindkettő, a személyes és a személytelen is és azok egyike sem… Amikor elkezdjük érezni őt szeretetként, apaként, anyaként, barátként, jelenlétként, létezésként stb., láthatjuk a személyes kreációt, ami szintén egy Isteni megtestesülés, mert minden Isten és Isten forma nélküli, felülmúlva mindent. Mi vagyunk a tudat, ami ugyanaz, de a valódi bölcs bennünk él. De ez nem az elménk és mikor a bölcs itt van, az elme nincs itt. Az egész létezés az ürességből tudatosságából merül fel. Mindenhol felbukkan és az emberek cipelik magukkal a személyes image-üket. Ez az ego… Felejtsük el önmagunkat és fedezzük fel a Self-ünket. Legyünk üresek és ez feloldódik a személyes identitásunkban. A valótlan változik, tanuljuk meg megfigyelni ezt az egót. Ne érintsünk semmilyen képzetet a múltról, jövőről, igazságról, sikerről, boldogságról stb. és láthatjuk, hogy többé „velünk” semmi sem történik. .. Ez a tiszta, természetes állapotunk, ami nem egy tapasztalat. Tehát, nem kell ezt feloldanunk. A valódi Self-ünk nincs elválasztva Istentől.