Paranoia, téveszmék, üldözési mánia betegség kezelése, elfogult, gyanakvó, ítélkezés, szubjektív valóság, sztereotípia, stigmatizáció

Forrás: Kaplan & Sadock’s: Synopsis of psychiatry, Tringer L.: A pszichiátria tankönyve, Dr. Hegedüs Éva, Dr. Ormay István, Házipatika, Frei Dosszié

Először egy másfajta megközelítésről írok, melyen érdemes lenne elgondolkodnunk, ha a statisztikák azt mutatják, hogy csak minden második embert tudunk meggyógyítani, aki téveszmében szenved. Utána leírom az általános megközelítést, majd néhány példát írok az ítélkezésre mind mikro, mind makro szinten, melyeket észre sem veszünk sokszor és itt indul el a szubjektívitás, mely komolyabb problémákat is okozhat később stabilizálódva. De, ha a másik irányba indulunk el, akkor a boldogság felé teszünk egy lépést… Vajon tényleg csak azon múlik a dolog, hogy melyik irányba indultunk el? – paranoia, téveszmék, üldözési mánia betegség kezelése, elfogult, gyanakvó, ítélkezés, szubjektív valóság, sztereotípia, stigmatizál, doxazmák.

Mi köze a boldogságnak az üldözési mániához (paranoia)?

Ha valaki elfogult (sztereotipizál), gyanakvó, ítélkező, szubjektív, akkor valójában csak zsákutcába lépett be a „boldogság utcája” helyett? Hiszen földi pályafutásunk alkalmával többféle szint létezik és csak egy jó megoldás van. Betegségből van sokféle, újak is mindig születnek (variálódnak a lehetőségek), de egészség csak egy van. Így ez azt jelenti, hogy szint kérdése, hogy honnan ítéljük meg a másikat. Hiszen egészséges ember is élhet meg paranoid reakciót mikor pl. külföldre megy élni, vagy más változás áll be életében. Tehát felesleges elítélni a másikat. Elképzelhető, hogy elménk diszfunkcionális működése okozza a problémát. Van, aki kényszergondolkodó, előfordul olyan is, aki ugyanezt éli meg, de hangosan ki is mondja a gondolatait. Őt már betegnek tartjuk, de lényegében mi a különbség? Erősebb az azonosulás, de végső soron ugyanúgy téveszmében él, igaz? Az elme működéséről (a boldogságot illetően)  itt írtam egy másfajta megközelítésben.

Az üldözési mánia betegség tünetei: pranoid zavarok, avagy üldöztetéses téveszme

A paranoid zavarban (paranoid -téveszmés- zavar, paranoid pszichózis, deluziv zavar) egyfajta sajátos logika érvényesül és megingatlanul hiszünk benne, ha éppen ez a tünetegyüttes kerített hatalmába. Elképzelhető, hogy a gondolatokkal való nagyfokú azonosulás okozza ezt? Hogyan lehet ezt átfordítani, hogy ehelyett abban higgyünk, hogy mi többek vagyunk puszta gondolatoknál? Mivel nem bizarr téveszmékről van szó, így teljesen hihetőnek tűnnek, melyet nagyon meggyőzően szokott előadni az, aki éppen azonosult velük. Ha szembesítjük vele azt aki ebben az állapotban van, akkor dühroham is kialakulhat, hiszen az illető nem szeretné elveszíteni önmagát (a gondolattal való azonosulás ugyanis azt hiteti el velünk, hogy mi egyek vagyunk vele). Az üldözési mánia depresszióval is társulhat. A paranoid tünetekkel élő meg van győződve róla, hogy valaki figyeli, követi őt, de az is előfordul, hogy az ellenségének titulálja a másik embert. Tehát eluralkodik egyfajta félelemérzet is. A pontos ok az üldözési mániát illetően nem tisztázott, ugyan vannak genetikai egyezések. Okozhatják hormonális betegségek, vagy bizonyos agyi területek (limbikus rendszer, törzsdúcok) károsodása.

A paranoia, téveszmék fajtái

Létezik üldöztetéses (perzekutoros) típus, aki meg van győződve róla, hogy valaki rosszat akarva neki bántani akarja őt (pl. megmérgezik, megfigyelik, lehallgatják, üldözik). Az erotomániás típus (szerelmi téboly) azt hiszi valaki szerelmes belé, akit akár el is kezd zaklatni emiatt. A féltékenységi paranoia lényege, hogy szexuális partnere megcsalja. A szomatikus (testi tünetekkel jellemzett) típusnak pedig valamilyen testi betegsége vagy károsodása van (pl. bőr alatti férgesség). Ezekhez téveszmés szinten ragaszkodnak, ellentétben az úgynevezett hipochonderekkel. A Perlekedési téboly (téveszme, azaz doxazma) képviselője képzelt sérelmek, igazságtalanságok miatt a hatóságokhoz folyamatosan beadványokat intéz. Ez a pszichózis „mellékterméke” is lehet, idős korban esetleg túl unalmasnak találjuk az életet, ha nem tudunk valamilyen problémával azonosulni, fontosnak érezve magunkat ezáltal. Nagyzásos (grandiózus paranoia), messianisztikus téveszme alkalmával azt hisszük, hogy fontosabb személyiségek vagyunk másoknál és akár különleges „varázserővel” rendelkezünk. Ennek segítségével többnek tartjuk magunkat az átlagnál, lenézve őket (pl. a meggyőződésünk, hogy Napóleon leszármazottjai vagyunk).

A paranoia, üldözési mánia betegség kezelése általában

Általában az illetőnek nincs betegségtudata (ego-synton), így nem biztos, hogy eljut az orvoshoz. A betegség gyógyszeres kezelésére általában az antipszichotikumokat alkalmazzák előszeretettel. Az esetleges feszültséget, depressziót is kezelni kell emellett. Ami pedig a pszichoterápiát illeti, általában támogató, kognitív, viselkedésorientált, vagy feltáró-dinamikus terápiákat szoktak alkalmazni. Nemzetközi kutatások szerint 50 % az esélye, hogy megoldódik a probléma a fent felsorolt megoldásokat alkalmazva és 20 %-ban tanulják meg a kliensek kezelni a tüneteket. A paranoid zavarok kb. 20-25%-a szkizofréniás tünetcsoportba megy át, kevesebb, mint 10%-ban hangulatzavar bontakozik ki a későbbiekben.

Nem a valóságban élünk – Az ítélkezés, mely fel sem tűnik számunkra (elfogultság, gyanakvás, stigmatizáció, sztereotípia)

Mikró szinten

Az emberek 99 %-a egy szubjektív világban él. Hiszen a neveltetésünk, a hiedelmeink, a múltbeli tapasztalatainkon keresztül tekintünk a valóságra. Így annak már nem sok esélye van láttatni velünk azt, ami valójában. A gondolatainknak megfelelően változtatjuk meg azt, így nem a valóságról alkotott képet, hanem a valóságot próbáljuk átírni. Addig érvelünk, csűrjük, csavarjuk a szót, amíg igazunk nem lesz. Erre számtalan példa van, de vegyünk most elő ezek közül egyet. Például mikor Charlie Chaplin hasonmás versenyen Charlie Chaplin a negyedik helyezést nyerte el. Nyilván az adott helyzet számlájára írhatjuk, hogy elfogultak vagyunk, igaz? De miért nem függetlenítjük magunkat a helyzetektől és figyeljük lankadatlanul mindig a valóságot objektíven? Vajon az utcán elsétálva (más környezetben) is csak negyedik „utánzatnak” tartották volna az emberek Chaplint, ha nincs körülötte még három másik…
De, az „úgy láttam, azt hittem, azt gondoltam” is utalhat arra, hogy valamiért a valóság helyett mást akarunk látni. Ami belőlünk bontakozik ki, a valóság helyett, mely a mi szubjektív valóságunk csupán. De megnézhetjük a másik oldalról is, hogy hány kedves nyugdíjast csapott már be, megtévesztő impozáns öltözetével néhány csaló, aki másnak adta ki magát. Elég volt csínosan felöltözniük.
Ha ez az ítélkezés, megítélés stabilizálódik, akkor könnyen kialakulhat a stigmatizáció, elítélés, gyanakvás, sztereotípia, elfogultság, melyet szubjektívitásnak is nevezhetünk. Talán az sem véletlen, hogy ennyi szavunk van ugyanarra a jelenségre.
Egyszer valakitől eltulajdonították a kabátját. Idővel az emberek csak arra emlékeztek, hogy az az illető (nevezetesen, aki ezt elszenvedte) valamilyen lopási ügybe került és jobb vele vigyázni, inkább érdemes őt elkerülni.

Makró szinten

Nyilván az ítélkezés makró szinten is működik. Mivel pályafutásomat arab területen kezdtem meg, így nézzünk erre egy példát. A félelem sokszor elkezdi támadni a másikat (akár egy egész országot) és akár valótlant is állíthat róla propaganda szinten. Így fordulhatott elő, hogy Szíriát 2005-ben veszélyes terrorista országnak nyilvánították. Holott Damaszkuszban pl. kevesebben halnak meg, mint hazánkban és náluk vendégszeretőbb, nyitottabb embereket nemigen lehet találni máshol sem.
Nyilván vannak terroristák mindenhol, mintahogyan pedofil papok is vannak, de azért butaság lenne az egész egyházat elítélnünk. Mint ahogyan magunkat is az összes és nem csupán néhány cselekedetünk alapján ítélünk meg. A muszlimok évezredek óta élnek együtt nyugalomban több millió kereszténnyel. A szaracénok tehát békés emberek többnyire, mi mégis inkább mások véleményeire hagyatkozunk a sajátunk helyett. Persze ez csak az én véleményem csupán.:)