Nem Isten teremtette a világot… és a szeretet meghatározása a Védák szerint. És az éber álom és álom jelentéséről
Régen nem voltak könyvek, így a bölcsek szimbólumokban üzentek nekünk. Ganésa (elefántisten) a békés, vegetáriánus kép nimbusza, de ha kell megvédi magát, ha erőszakkal közelítünk az elefánt felé. Elhárítja az ellenséges támadást. Érdemes ezekben elmélyednünk, és sokat meditálnunk, mert így vesszük észre, hogy az érzéki élvezet külső tárgyakból (visajánanda) érkezik el hozzánk a kísértés, ám, ha kitartóak vagyunk és intelligensek, akkor eljön számunkra a legfőbb öröm (paramánanda) – Véda, szeretet, éber álom, álom jelentése.
Azt mondja az upanisad, hogy szerezzünk közvetlen tudást magunknak, Buddha pedig azt javasolta, hogy legyünk önmagunk lámpásai. Az igazság egy és ugyanaz, csak az analizáló elme bontja azt fel részekre, amik látszólag elkülönülnek egymástól. Ne fogadjunk hát el mindent, amit mások mondanak.
A Védák szerint nem Isten teremtette a világot, hanem minden az ő megnyilvánulása, hiszen akkor kéne lennie még valakinek, aki őt teremtette meg: a Legnagyobbat, az Abszolútot. A bölcs mindenben Isten megnyilvánulását látja és mindennel egy-ségben él.
De a keresztény terminológiában is ezt a bölcsességet találhatjuk meg – ami szintén arra utal, hogy nem Isten teremtette a világot, hanem minden az ő megnyilvánulása -, „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt és Isten volt az ige.”
Nemragaszkodás = szeretet?
Az upanisadok szerint a tetteinket szeretettel kell elvégeznünk és a gyümölcsét fel kell ajánlanunk, különben nem ér véget a cselekvéssorozat. Ők a nemragaszkodást (vairágja) tartják a szeretetnek. Ez nemcsak emberek felé nyilvánul meg és nem tévesztendő össze az érzelem hiányával rendelkező állapottal. Látszatra a zsenit egy hajszál választja el az őrülttől. De csak látszatra. Mindazonáltal a ragaszkodás meggátolja a szeretet kialakulását. Ha szükségünk van valakire, akkor őt szükségleteinkre fogjuk felhasználni, azaz tárgyként ledegradáljuk.
A Védák és az éber álom és az álom jelentése
Az ismert rossz miért jobb az ismeretlennél számunkra? Mert változnunk kell hozzá önmagunkon, mert ki kell jönnünk a komfortzónánkból? Miért vetjük el az álomállapotot, mint valóságot, amivel minden nagy bölcs sokat foglalkozott, lásd mexikói indiánok, jógik:
Valójában az ébrenlét és az álom is álomszerű. Azért, mert hosszabb az ébrenléti állapot valóságosabb lesz? Létezik egy mindent átható örök érvényű tér, ami mindenhol és mindenben ott van, de mi korlátolva látjuk csak meg. Pl., ha a pohárban lévő tér nem a horizont, de ha összetörik a pohár, akkor azzá olvad… A hinduk Brahmant tartják az abszolút valóságnak, Istennek. És a külvilágot az álom és ébrenlét variációja hozza létre. És a benyomások, kognitív tapasztalatok, belső világunkból a külvilágban „tárgyakat” hoznak létre. Az upanisadok szerint a valóságtól nem valós, hanem egyfajta rávetítésünk választ el minket valójában az igazságtól. De a természettudomány a külvilágot vizsgálja csupán és, amit a külvilágban nem tudunk megélni, azt álomállapotban tesszük meg. Így jön létre egy képzeletbeli világ. A vágy, mely nem teljesült, álomállapotban keres megnyilvánulást.
Tehát az álom a stressz levezetése, mely egy természetes terápia, amivel különféle tudatállapotokat járunk körbe, melyről már írtam:
Van egy átmeneti állapot az ébrenléti és álomállapot között (unmaníavasztha). Létezik azonban átmenet az alvás és álomállapot között is (áhládiní). És van átmenet az alvás és az abszolút bölcsesség (turíja) állapota között is (szamádhi). A profetikus álom (lásd parapszichológiában a prekogníciót) mélyalvás után jelentkezhet, kora reggel, mikor az elme kiürült már. És jó tudnunk, hogy , ha meditálunk alvás előtt, akkor nem lesznek lidérces álmaink. De ne szokjuk meg, mint egy rossz szokás, hogy elalszunk a meditációban, mert a szokás nagy úr. Vessünk véget a meditációnak és utána aludjunk el.