Az ember okosnak hiszi magát, de belül magányos és fél… – az elme ereje, boldogság, öröm, Swami Rama tanításai
Forrás: Szvámí Ráma, Az örömteli élet művészete – Kelet üzenete, A boldogság az élet beteljesült állapota, rajtunk múlik akarjuk-e…
Az öröm és boldogság és az elme ereje Swami Rama tanítása alapján
Tetteink alapján próbáljuk kielégíteni vágyainkat. Őrült módjára ismételjük ugyanazt. És a modern ember azt hiszi sokféle tudományt ismer, bölcsnek hiszi magát, de belül magányos és fél. Zsebünk különféle gyógyszertől duzzad, ajtónkon nagy zárak vannak… Mégis félünk attól, hogy elveszítjük ezt a félelemmel teli életünket, vagy nem szerezzük meg azt, amire vágyunk. Az érzéki vágy elvárásokon, ám a szeretet önzetlen adáson alapszik. – öröm, elme ereje, boldogság, Swami Rama
Swami Rama rámutat arra, hogy először a belső eszköznek nevezett tudatunkat (antahkarana) kell megértenünk. Utána pedig tudatunk tisztaságának elérésén dolgoznunk. Az elme folyamatosan működésben van. Erről szól a mese Indiában, amikor a király és királynő egy kiállításon egy dobozt vásárol amiben egy dzsinn lakik. Ez a dzsinn minden kívánságukat teljesíti, ám egyre több kívánságra van szüksége a dzsinnek, különben felfalja őket. A bölcs miniszterelnök ad feladatot megoldásul a dzsinnek, hogy megmentse a királyt és királynőt: ,,Szerezd meg a legnagyobb bambuszfát az erdőből, utána ásd el az udvaron. Ha a király vagy királyné feladatot ad neked azonnal cselekedd meg, a fennmaradó időben pedig ezen a fán mászkálj folyamatosan le és fel.”
Tehát nem meggátolni kell az elme működését, hanem megérteni. Ne fogadjuk el azt, amit látunk és ellenőrizzük megfigyeléseinket. Először érdemes kételkednünk és utána cselekedni. Az elme képtelen megérteni önmagát. Az elmén túlra kell hatolnunk. De Swami Rama szerint a ,,túl” nem elérhetetlent jelent, csupán befelé tekintést. Érzékeink túl vannak a testen, elménk túl van az érzékeken, lelkünk túl van a tudatunkon (elménken). És több tudatállapot van pl. éjszaka és nappal. És ezeken túl is vannak tudatállapotok. A Védanta lélektana a tudatról szól: ez az antahkarana, ami a belső érzékünk, tudatunk, elménk. A „karana” a működést jelenti, ,,antah” a belsőt. A belső érzékelés által megtudjuk mi történik bennünk. Ám az elmének négy része van (chitta, ahamkara, buddhi, manas).
Ebből a manas egymással ütköztetett gondolatokat teremt (szankalpa vikalpa). Pl. ha nem lopunk a boltból jónak érezzük magunkat, de ha lopunk, akkor gazdagok leszünk stb. Ezek a kérdés egyik és másik oldalát mutatják meg. ,,Megtegyem, vagy ne tegyem?” Ha nem fejlett a buddhi, ha nincs útmutató, akkor rosszul döntünk. Nem tud más megvilágosítani minket, csak az tud megvilágosodni, aki nyitott a tanításra. Jézus sem tudta az összes keresztényt megvilágosítani, Buddha sem az összes buddhistát, Mohamed sem az összes muzulmánt, és Krishna sem az összes hindut, és Mózes sem az összes zsidót. Önmagunkon kell dolgoznunk. Ez az első lépés.
Amikor a tudat ráébred, hogy a lélek mindenhol ott van, megadja magát. De amíg nem szántottuk fel a földet, addig hogyan várhatjuk, hogy gabona nőjön rajta?