Ne a világbékéért, a világ megtisztításáért imádkozzunk, elég ha magunkat megváltjuk

Forrás: Szvámi Ráma, Szabadulás a karma kötelékéből

Világbékére és boldogságra fel – A kitartó gyakorlás eredménye

Először a gondolatokkal viaskodunk meditációban. Utána kitartásunk gyümölcseként, megfigyeljük objektíven a gondolatainkat, így már nem visznek el minket. Hogy hogyan? Íme egy 3 dimenziós film a meditációról: Hogyan lehetünk benne az üdvösségben, boldogságban folyamatosan? Mi okozza a betegségeket? Mi történik mikor meghalunk? Hogyan juthatunk bármikor energiához? Ez a videó választ ad minderre, mely konkrét meditációs gyakorlatokat is tartalmaz – spirituális videók, szellemi valóság, a spiritualitás tudománya, önmegvalósítás – ragaszkodás, világbéke, boldogság.

Már nem azonosulunk képpel, eszmével, érzésekkel. A tudattalanból felbukkanó impressziók pedig zavart idézhetnek elő átmenetileg, ez természetes. Az egyhegyű elme céltudatos fenntartása és befelé fordítása meghozza az eredményt előbb utóbb. A tudattalan elme tanulmányozása a fontos. A szamszkárák (régebbi lenyomatok, hajlamok, karmák) akadályokat képeznek a megszabadulás útján. Van tudatos, öntudatlan és tudattalan megnyilvánulása az átlag embernek. A meditáció segít a tudatfeletti szintre eljutni. Senki nem büntet vagy jutalmaz meg minket, a szamszkáráink mozgatnak bennünket. Tehát mi büntetjük és jutalmazzuk önmagunkat.

Ragaszkodás és boldogság

Tudatlanságunkban azt gondoljuk, hogy az egésztől kívülállók vagyunk. A meditáció nem elveszti, hanem kitágítja az elme határait. Amikor egy tettet végrehajtunk annak gyümölcse kapcsán nem vagyunk szabadok. Ha pl. ember-központú módon (csupán vágyaink beteljesítéséből imádkozunk), akkor az nem lehet felszabadító, mert eredményorientált az egész cselekedet. Az imákról itt írtam már: A hipnózis nem meditáció! És Istennel folytatott párbeszéd a cikkben: miért ez a sok szenvedés? És a kundalini, zen, Biblia egyesítése – imádkozni, mantrázni, meditálni sosem késő

Ha a bennünk lévő Istenhez a megvilágosodásért imádkozunk, akkor a nem-ragaszkodás könnyebben kialakulhat bennünk. A visszavonulás (meditáció) és nem ragaszkodás segít egyre közelebb kerülni a gondviseléshez. És felesleges, szeretetért imádkozni, emellett Swami Rama azt javasolja adjunk mi szeretet és akkor vissza fog hozzánk áramolni mindez. Tehát érdemes abból adni, amiből kevés van – ha tovább szőjük ezt a gondolatot…

Ha valamit önzetlenül csinálunk, akkor a másik fél részesül annak előnyében. Tjági az, aki tettei gyümölcseiről és nem a cselekedetről mondott le. Nehéz ugyan, de meg kell tanulnunk, hogy az életet könnyen, de a kötelességeinket komolyan vegyük. Időnk nagy része alvással, evéssel, tisztálkodással, fecsegéssel megy el. De mi lesz az önmegvalósítással? Ami miatt itt vagyunk. Kielégülés helyett megelégedettséget kell keresnünk (szambosha). Ez természetesen nem érzéketlenséget jelent. Tehát nem a világ dolgai, hanem a hozzájuk való viszony idézi elő az örömöt vagy a fájdalmat. A jó és a rossz ugyanúgy megköt minket, ezek elválaszthatatlan ellentétpárok (dvandva). Fontos, hogy megtanuljuk kezelni ezeket és ne hagyjuk, hogy spirituális fejlődésünkben gátat hozzanak létre. A vágytalan, önzetlen szeretetet (nishkamakarma) kell kifejlesztenünk magunkban.

A Tulsidasa nevű, XVI. Századi bölcs azt mondta, hogy négy dolgot kell megvizsgálnunk balszerencse alkalmával. Ezek közül ugyanis ilyenkor az egyik segítségünkre siet:

– vallás
– barátság
– türelem
– bátorság

Cserben hagyott a hitünk? Barátaink nincsenek kéznél? De a türelmünk és bátorságunk mindig megsegítenek minket.

A halál és újjászületés közötti időszakban a tudatfölötti elme uralja szellemi átéléseinket és felfedi előttünk mérhetetlen képzelet- és látomáskészletét. Ilyenkor egy klassz mantra a segítségünkre lehet, mely a tudattalanból előjön a sok gyakorlásunknak köszönhetően. A mantra ilyenkor segíthet, hogy a képek ne vigyenek el. Mindannyian gondolkodunk, de nem tudjuk mik a gondolataink alapvető indítékai. Az elménket meg kell tisztítanunk, ugyanis folyton azok tartalmával azonosulunk. Az oktatás csupán a tudatos elmével foglalkozik, ám a meditáció az egész elmével. Eddig csak az elme ébrenléti, álmodó és alvó aspektusait ismertük meg, de mi van ezen túl? A negyedik állapot a samadhi (álomtalan alvás). A tudatállapotokról már írtam korábban.

Ami az elménkben végbemegy, az a mi teremtményünk. Meg kell figyelnünk mindezt türelemmel. Nem szabad hagynunk, hogy a múltbeli cselekedeteink, vagy gondolataink másra történő kivetítése megzavarjon minket. Ne harcoljunk a gondolatainkkal, mert az csak megerősíti azokat. Idővel különbséget teszünk a gondolkodó és a gondolkodási folyamat között. A test, az elme, az érzékeink különböznek tőlünk. A valódi énünk elkülönül a cselekvő éntől. Figyelhetjük a felbukkanó dolgokat, de nem szabad velük azonosulnunk. A legnagyobb öröm a személyek közötti kapcsolatokból, nem pedig kicsi énünk megerősítéséből származik. Amikor az önös késztetésekről, a vágyakról és a ragaszkodásokról való lemondáson keresztül elutasítjuk kicsi énünket, akkor a mindenek Abszolút Énjével azonosulunk, és a valódi élettel lépünk kapcsolatba. Így mindent szeretünk és senkit nem rekesztünk ki, vallja Swami Rama. Azért nem mutatkozik előttünk valódi alakjában a mindenség, mert a gyönyörök önző érzékelésébe ragadunk. Így nem az életet, hanem hozzáállásunkat kell megváltoztatnunk, vallják a szent iratok.