“Meditálok, de semmi eredmény! Fejben már mindent tudok…” – okoskodó, hiteltelen, hiteles

Sokan azt hiszik, hogy azért mert elméletben sokat tudnak az elég és így már sok embernek tudnak segíteni. A szív nélküli segítő hiteltelen lesz számunkra… Nem szavakra van szükség, jó válaszokra, azt bárki megtanulhatja tankönyvek, vagy egyéb könyvek segítségével, hanem hitelességre. A repülőt is kevés elméletben vezetni – okoskodó, hiteltelen, hiteles.

Okoskodó, hiteles, vagy hiteltelen segítség

És vajon miért akarunk másnak segíteni? Ő akarja, hogy segítsünk, vagy mi? Prédikáció, étel átadása annak, aki nem is éhes, vagy csak magunkat óhajtjuk pozitívan pozícionálni? Sikerül átadnunk – nem a mi, hanem másik ember véleménye szerint a tudást – vagy csak a papagáj énünket erősítjük meg?

Észrevesszük, hogy kibe érdemes energiát öntenünk, vagy mindenkinek ugyanúgy segítünk? Miért öntenénk lyukas vázába vizet? Miért bizonygatjuk, amit tudunk? Miért nem elég megélni? Miért nem elég, hogy változik mellékhatásként a kisugárzásunk és az emberek ezt érzik és ők is ilyenek akarnak lenni? Ahogyan a fényre száll minden bogár… Tehát nem infóra, hanem tapasztalatra van szükség. Az infó gyűjtése csak ez első lépés. Csak az elmélet…

Aki tudálékosan azt hiszi, hogy sokat tud, az nem tud semmit… Hiszen sosincs vége az utazásnak, és folytonos tanulásnak. Aki nem tanul tovább, az megáll és lezárja magát. Láttam spirituális mesterek jelenlétében olyat, aki nem saját kérdését tette fel alázatosan, hanem mikor megkérdezte tőle a guru, hogy te mit tanultál az előző válaszomból, azt felelte, hogy nagyon sokat.

Majd azzal folytatta, hogy ő is folyton az embereknek ezt mondja, hogy lépjenek ki a fénybe. De, ha ő ezt már tudja, miért mondta azt, hogy sokat tanult belőle? És ilyenkor is a többi ember hibáját nézte és nem a sajátját. Láttam embereket, akik még nem indultak el segítőként, de spirituális élményük elragadta őket és már újra akarták írni a pszichológiai könyveket, mikor még nem volt tapasztalatuk, miközben arról érdeklődtek, hogy hogyan tudnának segíteni az embereknek. Hihetetlen, milyen egyszerűen el tudunk szállni. Én nagyon sokszor tapasztaltam ezt önmagamon.

.
„Évek óta csinálom a meditációt és még sincs eredmény! Miféle butaság és becsapás ez az egész?”

Egy igazi kereső egyszer eljut ide. És ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy felismerje, hogy amit csinált azért csinálta (pl. meditációt), hogy elérjen valamilyen eredményt. Üzletelés volt csupán. Nem volt az őszinteség teljesen mély. Érdek volt. Nem azért adta át magát a dolognak, hogy tapasztalatot szerezzen, tanuljon hogy játsszon, hanem, hogy eredményt érjen el. Nézzünk egy példát arra, hogy másik fajta tevékenységet hogyan végzünk. Hogyan hallgatunk pl. zenét? Úgy, hogy elérjünk vele valamit? Vagy egyszerűen csak elmerülünk benne? Miért lenne más a meditáció?

De mi mégis azt érezzük, hogy nem értünk el semmit a hosszú évig gyakorolt meditációval.  És ekkor mérgesek leszünk, mert nem azt adta a sors, amit elvártunk tőle… És ilyenkor az őszinte kereső mindent eldob. És újrakezdi, ha nem adja fel. És egyszer csak rájön, hogy ez, amit keresett mindig itt volt, csak ő nem akarta észrevenni. Csak közé rakott egy elvárást, hogy valamit el kell érni. De ezt ő találta ki, ki mondta, hogy így kell csinálni? Senki nem erőszakolta ezt rá, igaz?

És emiatt nem látta azt, ami már eddig is itt volt. Érdekes, igaz? Egy zsákutcába ment be, ami nem is létezett soha, csak az ő fejében. Így rádöbbenünk, hogy nem megtapasztaljuk az igazságot, hogy likvidáljuk a szenvedést, hanem maga a tény felismerése szabadít fel. Ki mondta, hogy bármit el kell érni? Csak mi abból indultunk ki, hogy boldogtalanok vagyunk. Hogy meg kell tisztulnunk, ami azt feltételezi, hogy koszosak vagyunk… Már egy szűk nézőpontból indultunk el. És nem a nézőpontot változtattuk meg, hanem a világot… De ez biztos, hogy nem fog működni. Ebből lehetetlenség jól kijönni. Miért nem a félelmeket és egónkat kérdőjelezzük meg? Miért önmagunkat? Miért szűkítjük be magunkat ilyen méltatlan szűk helyzetbe? A valódi tudás nem szép szavakból áll. Bármilyen határozottnak tűnnek is azok…
.

“Ahol a szónak helye nincs,
Tanult szavakkal ha felelsz,
Locsogsz összevissza,
S az útra rá nem lelsz.”

„A szavak sosem a dolgok
Ne figyeld a sok beszédet!
A szavak közt csak bolyongsz,
Ki csak beszél, eltéved.”

„Felejtsd el a szavakat, Jen-csao! Felejts el olvasni, írni, beszélni! S az elméd megleled- tanácsolta neki Lin-csi”

,,Meg sem moccansz s célodnál vagy. Szád sem nyílt és a szó elhangzott. Mozdulsz, de mindig csak a falig, hát erre gondolj halálodig.”

Forrás: Su-la-ce, Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában részlet